Az 1907 lóerős túraautó után itt a 2107 lóerős Rimac sportkocsi

Fotó: Rimac
Vágólapra másolva!
Új akkumulátort fejlesztettek, amivel szintet lépett a teljesítmény és egyben csökkent a Rimac Nevera R tömege.
Vágólapra másolva!
Fotó: Rimac

Nem csak a hétköznapi halandóknak, de még sok autóversenyzőnek is döbbenetes lehet az 1907 lóerős Rimac Nevera tudása, azonban most kiderült, hogy az csak egy túraautó. Most készült el a Rimac Nevera R, ami már a gyár bevallása szerint is szuperautó – mindez az új fejlesztésű, kisebb kapacitású (120 helyett 108 kWh) és tömegű, de nagyobb teljesítményleadású akkumulátornak köszönhető. A 4 hajtómotoros összkerékhajtás már 2107 lóerő rendszerteljesítményű.

Fotó: Rimac

Sokat dolgoztak a felfüggesztésen, elöl 20, hátul 21 colos felniket használnak nagyobb dőléssel, így 5%-kal nagyobb lett az elérhető keresztgyorsulás, a Michelin Cup 2 abroncsok 10%-kal csökkentik az alulkormányzottságot. A jobb tapadás miatt újraprogramozták a teljesítményleadást, illetve a menetstabilizáló és a drift-mód működésén is csiszoltak. Ehhez hozzájön még a módosított aerodinamikai csomag, ami 15%-kal nagyobb leszorító-erőt termel 10%-kal jobb hatékonyság mellett, és a még nagyobb teljesítményű karbon-kerámia fékrendszer. A Nardo fejlesztőközpont kezelhetőségi pályáján 3,8 másodperccel gyorsabban ér közbe a Nevera R, mint a Nevera.

Fotó: Rimac

Mindössze 40 darab Rimac Nevera R-et építenek, kifejezetten ide keverték ki a Nebula zöld színt, ami jól kiemeli a látható karbon részeket, de természetesen más fényezést is kérhet az ügyfél. Végül következzenek a párját ritkító menetteljesítmény-adatok:
 

  • 0-100 km/óra 1,81 s
  • 0-200 km/óra 4,38 s
  • ¼ mérföld 8,23 s
  • 0-300 km/óra 8,66 s
  • 100-200 km/óra 2,46 s
  • csúcssebesség 412 km/óra
     

Azt nem árulták el, hogy alakul a hatótávolsága a Rimac Nevera R-nek, illetve hogy milyen teljesítményű töltés fogadására képes az új akkumulátor, illetve hogy ezzel az új változattal újra megdöntik azt a 23 rekordot, amelyet 1 nap alatt állított fel a Rimac Nevera?

Fotó: Rimac


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!