Sőt, akad olyan politikai filozófus, mint a 20. század egy másik óriása, Leo Strauss, aki szerint azon az alapon kell megítélni a politikát, hogy biztosítja-e a kifinomult úriemberek, köztük a filozófusok zavartalan, szellemi örömökben teljes életét. Amit persze csak a sorok között mond ki Strauss - ahogy szerinte a régi politikai filozófusok is tették -, nehogy a köznép felháborodjon miatta.
Ez kissé bizarr elképzelés, amit csak azért veszünk félig-meddig komolyan, mert Leo Strauss roppant erudícióra támaszkodó, briliáns szövegértelmezések formájában tárta elénk. De a politikai filozófia egyszerű kétkezi munkásai, a mai professzorok is képtelen módon korlátozzák saját lehetőségeiket, amikor abból indulnak ki, hogy a politikát mindig magasabb, politikán túli elvek alapján kell megítélni.
Vegyünk egy drámai példát, az apartheid bűneit kivizsgáló Igazságtételi és Megbékélési Bizottság működését Dél-Afrikában.