Pinewood: Daniel Craig hűlt helyén

Legendás hely. A brit Hollywood, az első filmstúdió, ahol ma egyszerre húsz helyszínen foroghatnak a megafilmek és a sikersorozatok. Az [origo] bejutott a szigorúan őrzött kapuk mögé és körüljárta a terepet, gondosan ügyelve James Bond és Farkasember lábnyomára.

A Pinewood Studios alig húsz perc vonattal a Paddingtonról, de szigorúan csak azok juthatnak be a modern reptérre emlékeztető, ezüstívű kapun, akik dolgozni járnak ide. Engem a huszonnégy éves Julie Tomlinson fogad, aki a Screen South nevű, Dél-Angliában forgatott filmek útját egyengető produkciós cég munkatársa. Julie később elmeséli, minden vágya, hogy egy nap "location manager" legyen, azaz hogy ő választhassa ki a készülő filmek helyszíneit. Együtt mászkálunk a buckinghamshire-i Pinewood, az angolok leghíresebb, legrégebbi filmstúdiójának területén. Pinewoodot 1934-ben hollywoodi mintára, alig 12 hónap alatt húzta fel Charles Boot sheffieldi építkezési vállalkozó, az eredeti filmstúdió 0,4 négyzetkilométeren terült el. Ez a szám mára persze többszörösére nőtt: jelenleg húsz, különböző méretű stúdióban folynak a felvételek. Hitchcock, Billy Wilder, Stanley Kubrick, Ridley Scott, Tim Burton mind forgattak itt - a hely egy legenda.

Besétálunk az irodaépületbe, a földszinten vitrinben ácsorognak a pinewoodos Oscar-szobrok, mellettük egy bajszos bronzember, William Friese-Greene, minden operatőrök atyja. Az emeleten Julie bemutat a sales osztály munkatársának, Lucy McCutcheonnak, akinek az a dolga, hogy az érdeklődő filmeseknek végigmutogassa a húsz darab pinewoodi stúdió által kínált lehetőségeket és később letárgyalja velük az anyagiakat. Lucy elővesz egy excel-táblát és rábök a mai napra: "Nos, ma éppen nem forgatnak semmit, úgyhogy körbemehetünk nyugodtan. Persze most is folyik a munka: azokat a díszleteket szedik szét, amikre már nem lesz szükség. Mint például a Bond-stúdióban." Visszafojtott lélegzettel bólogatok: itt, Európa legnagyobb stúdiójában, a halványszürke, hatalmas hodályban készül ezekben a hónapokban a Huszonkettedik: a Quantum of Solace című legújabb Bond-film. A stáb most éppen Panamában forgat, de Lucy elmeséli, hogyan botlott bele néhány hete itt, Pinewoodban Daniel Craigbe, aki kedvesen rámosolygott. Azt is hozzáteszi, hogy a jelenlegi James Bond életben nagyon magas.

Kapok egy bukósisakot, belesünk a szürke épületbe. Daniel Craig hűlt helyén szigorúan tilos fényképezni, még így is, hogy ma gyakorlatilag egy építkezés romjaira hasonlít a néhány napja még teljes pompájában feszítő díszlet. Egyetlen félnégyzetméternyi részlet maradt meg épen: föld alatti, katakomba-folyosónak saccolom és ezen a kis darabkán is jól látszik az aprólékos kidolgozottság, az elképesztően élethű részletek. "A 007-es stúdió 1976-ban épült A kém, aki szeretett engem forgatásához és eredetileg csak a Bond-filmekhez használták. Később persze rájöttek, hogy így nem tudják igazán kihasználni és azóta más produkciók is készültek itt. Legutóbb a Mamma Mia, előtte a Sweeney Todd, A Da Vinci-kód vagy a Charlie és a csokigyár" - sorolja Lucy a címeket, miközben egy kis fehér golfautóval furikázunk Pinewood utcáin (igen, a legtöbbje Bond-filmekről vannak elnevezve, van például Goldfinger Avenue. Ami már majdnem egy Aranykéz utca).

Mozgóképes száguldás a legendás Bond-stúdió felé

A Bond-stúdió kétszer égett porig: először 1984-ben, Ridley Scott Legendá-jának forgatása közben, másodszor pedig a Casino Royale felvételei után néhány nappal, 2006 nyarán, amikor a Velencében játszódó jelenetek köztéri díszleteit szedték szét éppen. Fél évbe telt, amíg felépült a vadonatúj stúdió, amit most a huszonkettedik Bond-film foglal le hónapokig. "Emlékszem, amikor életemben először beléptem ide és megláttam A Da Vinci-kód díszletét. Nem hittem a szememnek: gyakorlatilag négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre újra megépítették a párizsi Louvre folyosóját, tudod, ahol a film elején menekül az albínó elől a kurátor" - meséli Lucy. "Lenyűgöző érzés látni egy ilyen díszletet, a munkásokat, akik felépítik, és akik aztán egy pillanat alatt szétkapják, hogy aztán nyoma se maradjon. Még hátborzongatóbb, amikor aztán félév múlva beülsz a moziba és meglátod a vásznon ugyanezeket a helyszíneket."

Ősz szakállas, világítókék szemű férfi veti magát a kocsink elé, csak el akar búcsúzni Lucytól. "Hétfőn indulok Marokkóba, a Prince of Persiá-n dolgozom. Egészen karácsonyig ott leszek" - magyarázza. Igen, Jerry Bruckheimer következő szuperprodukciója jövő nyáron kerül a mozikba és amikor beülök rá, eszembe fog jutni ez a kékszemű ember. "Az egyik legjobb díszlettervező ebben az országban" - teszi hozzá Lucy, miután elválnak és mi továbbhajtunk. "Azt szeretem itt Pinewoodban, hogy belelátok a filmkészítés mélyebb rétegeibe is. Mindenki tudja, hogy egy film nem csak a színészekből vagy a rendezőből áll, mégis könnyű elfeledkezni arról a rengeteg, esetenként több ezer emberről, akik beleteszik a munkájukat, a legjobb tudásukat, erejüket egy-egy produkcióba. Itt lépten-nyomon találkozol velük, megfigyelheted, milyen profin, komolyan dolgoznak."

Lucy bevisz egy "közepes" stúdióba, ami persze sokkal kisebb a híresen hatalmas Bondnál, de így is tekergetnem kell a nyakam, amikor végignézek az itt készülő Farkasember díszletein. Impozáns gipsz-kastélybelsőbe jutok; itt, ezeken az álmárvány álpadlókon lépked majd komoly arccal és esetenként szőrös füllel a remek Benicio Del Toro. Nem ő Pinewood egyetlen sztárvendége ezekben a hetekben: Zac Efron a Szerelmes hangjegyek-ből (High School Musical) is itt forgatja a Me and Orson Welles című, harmincas években játszódó darabot, a rendező Richard Linklater. "Efron nagyon nagy sztár Amerikában. Nálatok is ismert?" - kérdezi Lucy, bólogatok. "Rengeteg rajongói levelet kapunk a nevére... Bár eddig Johnny Depp volt a csúcs. Amikor a Sweeney Todd-ot csinálták itt, zsákszámra érkeztek neki a küldemények, sőt, olyan is volt, hogy a rajongók be akartak hatolni a stúdió területére." Aprókat rezegve somolygok; húgom és unokahúgom verhetetlen kettőse jut eszembe, akik egy balzsamos nyári éjjelen majdnem felnyársalták magukat a Nemzeti Múzeum dárdavégű vaskerítésére, csak hogy észrevétlenül megközelíthessék a Kémjátszma forgatási helyszínéül szolgáló Bródy Sándor utcát, pontosabban Brad Pittet. Aztán kiszagolta őket az éjjeliőr kutyája.

Továbbhajtunk a kis golfkocsival. Jobbra, a lombos pinewoodi erdő szélén panelház nagyságú kék vászon tonyosul, a nagy kékség előtt focipályányi süllyesztett tér. "Itt forgatták például az Elizabeth: Az aranykor tengeri jeleneteit. A betonárkot feltöltötték vízzel, a kék háttér előtt felsorakozott a díszlethajó. A többit már az utómunkák során adták hozzá." Benézünk még a víz alatti felvételek stúdiójába is, pontosabban a stúdió közepén álló dobozszerű, ablakokkal ellátott medencébe, ami azért érdekes élmény, mert olyan, mintha egy sötétítőfüggönnyel eltakart, egyébként is sötét szobába lesnénk be egy kivilágítatlan utcáról éjjel egykor. De azért odaképzeljük a nagy feketeség helyébe Pierce Brosnant A világ nem elég-ből, vagy Robert De Nirót a Csillagpor-ból; a medence falára kirakott fotók bizonyítják, hogy itt készült mind a kettő.

Madárlátta filmstúdió a nagy kék vászonnal | Nézz még több képet Pinewoodról!

Lejár az idő, visszakanyarodunk a főépülethez. Lucy elbúcsúzik, Julie meg elvisz a stúdió menzájára, ahol a falakon az itt forgatott filmek zabálós képei lógnak. Asztalosok, stukkósok, sales-esek zsonganak az ételszagban, csörrennek a kanalak, egy távoli sarokból Lucy integet egy Pinewood-bögrével a kezében. Egy átlagos, díszletszétbontó nap az ezüstszürke hangárokban, ahol másnap aztán újra felépül az új világ, amit ma apró darabokra szedtek.