Elismerték az ukránok: hatalmasak a veszteségeik
Saját szavaik szerint nincsenek azonos katonai képességeik, mint az oroszoknak.
Saját szavaik szerint nincsenek azonos katonai képességeik, mint az oroszoknak.
A lengyel kormánypárt elnöke szerint az ukrajnai háború "két világrend közötti indirekt összeütközés".
Az orosz állami televízió bejelentése kommunikációs hadművelet, de az biztos: elhúzódó háborúra kell számítani.
Bevetették az amerikai M777-es fegyvereket.
A Kontra.hu tényfeltáró írása.
A június 5-i éjszaka legfontosabb eseményei.
Szeverodonyeck napokon belül eleshet, Kijev elfoglalása újból cél lehet Moszkva számára.
Emmanuel Macron szerint fontos, hogy Oroszországot ne alázzák meg, erre reagált dühösen Ukrajna külügyminisztere.
Zelenszkij arra szólította fel az amerikai polgármestereket, hogy szakítsák meg orosz testvérvárosi kapcsolataikat.
Szergej Lavrov szerint nem minden nyugati politikus van tudatában a kockázatoknak.