Bajnai próbálja egyben tartani a pártját
Juhász Péter kiléphet az Együtt-PM-ből, és viheti az egész Millát is.
Juhász Péter kiléphet az Együtt-PM-ből, és viheti az egész Millát is.
Sokáig szóba sem akartak állni vele. Most diadalittasan tér haza az ellenzéki tárgyalásokra, és várhatóan ott lesz a baloldali közös listán.
Mesterházy és Bajnai megegyezett arról, hogy közös listával indulnak a választáson, amelyhez csatlakozhat a DK is. Nem mondták ki, de nagyon valószínű, hogy az MSZP-elnök vezeti majd a listát.
Állítólag közel a megegyezés az MSZP és az Együtt-PM között. Bajnainak azonban vannak feltétele.
A két pártvezető megint elkezdett arról vitatkozni, hogy ki legyen a baloldal jelöltje. Bajnai visszalép, de nem akarja Mesterházyt sem.
Addig kavartak a baloldali politikusok, míg végül arra jutottak, hogy minden korábbi tiltakozásuk ellenére bevennék Gyurcsány Ferencet a szövetségükbe. Gyurcsány repes, Bajnai nagyvonalúskodik, Mesterházy pedig mindenki eszén túljárna.
A pártelnök mindenre nyitott, több vitás kérdést rendezve a DK-val.
Közös listát szeretne, de az MSZP-t is megtartaná szövetségesként.
Vajon melyikük indult egy újévi csocsóbajnokságon?
Az áfacsalások miatt teljesen átalakítaná az adóhatóságot.