Lemondott az amerikai titkosszolgálat elnöke
Nem vigyáztak elég jól az ügynökei Barack Obamára.
Nem vigyáztak elég jól az ügynökei Barack Obamára.
Ez jóval beljebb van, mint amit először mondtak a biztonságiak. Nem ez az első bakijuk.
Egy felmérés szerint 15 százalékuk sem bízik Barack Obama főparancsnoki képességeiben.
Barack Obama kritikája miatt hívták be André Goodfriendet.
Szervezett támadást éreznek az amerikai elnök szavai mögött.
A civileket korlátozó országok között említette Magyarországot egy beszédben.
A kínai bejelentéstől sem estünk hanyatt. Tudósításunk New Yorkból.
Mára elfüstöltük a szén és a kőolaj nagyobb részét. A jelenlegi klímahelyzet olyan, mint amikor az ember levelet kap a bankjától, hogy figyeljen, mert kimerül a hitelkerete.
Két behatoló 24 órán belül, ezért szigorították az őrizetet.
Minden negyedik szívesen elszakadnak az Egyesült Államoktól.