Ötven magyar bort mutattak be a Berlini Magyar Szüreten
Németország a magyar agrárágazat egyik legfontosabb exportpiaca.
Németország a magyar agrárágazat egyik legfontosabb exportpiaca.
Nyúlné Pühra Beáta, az Etyek-Budai borvidéken működő Nyakas Pincészet főborásza nyerte el a Magyar Bor Akadémia (MBA) által odaítélt Év Bortermelője Magyarországon 2021-ben díjat.
Borból és pezsgőből is kevesebb várható a szokásosnál az országban.
Egy tokaji aszú képviseli Magyarországot 2021 legjobb borai között.
Az eredménnyel egyúttal Villány felkerült a világ vezető borvidékeinek térképére.
Átadták a Vince Díjakat a hazai boros szakma legkiválóbb szereplőinek. A döntésbe a szakmai zsűri mellett a közönséget is bevonták.
Múzeum, konferenciaterem, italmúzeumok is vannak az eladó komplexumban.
Tizennégy berendezést találtak, melyekkel szőlőt préseltek, szőlőlevet nyertek ki, majd bort készítettek belőle.
A villányi Bock Pincénél idén tartják a 40. szüretet Bock József vezetésével.
Október 21-én rendezik meg az eseményt, amelynek most bemutatták a programját is.