Hamilton még ennél is nagyobb lemaradásra számított Verstappennel szemben
A hétszeres világbajnok szerint fejlődtek, csapattársa az elpazarolt gumiszett miatt kesergett.
A hétszeres világbajnok szerint fejlődtek, csapattársa az elpazarolt gumiszett miatt kesergett.
A holland pilóta zsinórban másodszor indulhat az élről; Vettel már a Q1-ben kiesett.
Pierre Gasly beszélt a nemrég megjelent érzelmes bejegyzéséről.
Képválogatásunk a szezonnyitó futamhétvége harmadik szabadedzéséről és időmérőjéről.
Vettel csak a 14. lett, ráadásul eltalálta a sisakját egy leszakadó alkatrész.
A McLaren vezérigazgatója próbálta tompítani a címvédő felállására tett kijelentését.
A skót pilóta a Williamsnél, a McLarennél és a Red Bullnál versenyzett 15 szezonon át tartó karrierje során.
Senna halála után kapta meg a lehetőséget, amellyel sikerült is élnie; 246 futamon 13 győzelemig jutott.
Még nem képes feszegetni vele a határokat.
Egy körön a Mercedes, versenytempót tekintve a Red Bull tűnik minimálisan gyorsabbnak.