Hamilton úgy érzi, még nem áll készen a visszavonulásra
A McLaren főnöke meglepő pilótafelállásra számít a Mercedesnél 2022-ben.
A McLaren főnöke meglepő pilótafelállásra számít a Mercedesnél 2022-ben.
A körülmények nem kedveztek nekik a teszten, ráadásul kevés idejük volt az idénynyitóig.
A Ferrari pilótája tavaly néha túl lelkes volt, idén okosabban osztaná be az agresszivitását.
Christian Horner szerint még mindig a Mercedes az esélyes, de kihívóként tekint csapatára.
Frissülő képválogatásunk az idénynyitó Bahreini Nagydíj előkészületeiről.
Korábban már betiltott fejlesztések térhetnek vissza, összkerékhajtású autók is jöhetnek.
Bahreinben indul az F1-es szezon, van jele annak, hogy szorosabb küzdelem várható.
A visszatérő kétszeres világbajnok úgy érzi, hogy Hamilton, Vettel, Räikkönen és Verstappen sem jobb nála.
Többen is dolgoztak a hétszeres világbajnokkal azok közül, akik most Micket segítik.
Egyelőre nem tudni, hogy az idei Magyar Nagydíjat nézők előtt rendezhetik-e.