kivégzés 2019. 07. 16.
Az otthona előtt végezték ki a korábbi válogatott focistát
A kocsiban ült a kertésze is, aki a hét lövés ellenére is sértetlenül úszta meg a támadást.
A kocsiban ült a kertésze is, aki a hét lövés ellenére is sértetlenül úszta meg a támadást.
Kétszer elütötte a nőt, majd megerőszakolta.
Semmit nem árult el arról, mit kezd az életével a hosszú börtönévek után.
Azt mondták, ami történt, magánügy, nem szeretnének beszélni róla.
A szülők a bíróságon végighallgatták, hogy a gyilkos hogy végzett gyerekükkel.
Akár életfogytiglant is kaphat.
Akár 15 évre is börtönbe kerülhet.
A nő több mint egy hete tűnt el, Kréta szigetén talált rá holtan két helyi lakos.
Az elsőfokú ítélet szerint legkorábban 25 év múlva szabadulhat.