Törökszentmiklós 2021. 02. 03.
Tizenkét évet kapott a túszejtő, késelő törökszentmiklósi férfi
Az unokáját azzal fenyegette meg, hogy lefejezi.
Az unokáját azzal fenyegette meg, hogy lefejezi.
Az ügyészek szerint négy tanítványával kezdett ki, 12 évre börtönbe kerülhet.
Az egész testén ütötte. A kisgyerek több csontja is eltört.
Teljesen elhanyagolta a gyereket, és azt mondta neki, hogy kár volt megszületnie.
Az egyik négyéves kisfiú hívta fel az autóból a rendőröket.
Ketrecben tartották gyerekeiket, enni is alig adtak nekik.
A gyerek remegett amikor a rendőrök megérkeztek.
Korábban azt is megkérdezte a kislánytól, hogy milyen színű a bugyija.
Harminc éve még szokás volt kint hagyni a gyereket a bolt előtt.
Életveszélyes állapotban vitték kórházba.