A nő egyedül nevelte 2010-ben született kislányát, akivel Dorogon, egy önkormányzati lakásban éltek. Már tavaly májusában elrendelték, hogy a gyereket vegyék el a nőtől, mert rendszeresen ivott, és alkalmi ismerőseivel több napon keresztül csavargott, szórakozott, miközben a gyereket vagy magával vitte, vagy véletlenszerűen másra bízta.
Egyszer, amikor műkörmöshöz ment, a kislányt egy rövid ideje megismert családra bízta, ahol a gyereket szexuálisan zaklatták.
Az asszony nem tartotta szükségesnek, hogy a kislánnyal pszichológus foglalkozzon, hogy a traumát fel tudja dolgozni.
A kislány ruhái általában koszosak, dohányszagúak és kicsik, vagy nagyok voltak rá.
Az egyik nap a nő az esztergomi Mária Valéria hídon részegen kiabált, és megpróbált leugrani az aktuális partnerével együtt. A hétéves kislány is velük volt. Nagyon megijedt, még akkor is remegett, amikor a rendőrök megérkeztek.
Többször előfordult tavaly nyáron az is, hogy az asszony vásárolni indult, és több napon keresztül nem ment haza, a gyereket pedig étel nélkül hagyta.
A kislány rendszeresen tanúja volt annak, ahogy az anyja a barátaival leissza magát, a legtöbbször akkor és ott aludt el, ahol éppen az anyjával voltak.
A nő ellen most vádat emeltek, mert súlyosan megszegte a szülői kötelezettségét, és ezzel a kislánya testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.
A gyerek közben nevelőszülőkhöz került.