Egész nap érkeztek menekültek Ukrajnából a Nyugati pályaudvarra
A rendőrök a Keleti és a Nyugati pályaudvaron a társszervekkel fogadják a menekülteket.
A rendőrök a Keleti és a Nyugati pályaudvaron a társszervekkel fogadják a menekülteket.
A Times szerint már öt hete Kijevben vannak.
A magyar kormány mindenben segíti a háború elől Magyarországra menekülő embereket és minden támogatást megad nekik - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Északon rosszul, délen jól állnak az oroszok. Hatalmas a katonai fölényük, de az ukrán ellenállás jóval nagyobb, mint amire a korábbi tapasztalatok alapján számíthattak.
A közösségi oldalára írt a kormányfő.
Ellátásukban, szállításukban, elszállásolásukban segítenek majd.
A 1357-es telefonszámon hívásonként, illetve sms-enként 500 forintot lehet felajánlani.
Nem volt egyszerű hazajutnia sem Görögországból, amikor megtudta, hogy kitört a háború.
Az első családok már úton vannak Lengyelországba.
A nemzetközi sporteseményeken tilos kitenni az orosz és a fehérorosz zászlót.