Szijjártó Péter ma Kijevben egyeztet az ukrán külügyminiszterrel
A külgazdasági és külügyminiszter reméli, hogy az ukrán hatóságok megvédik a Kárpátalján élő magyarokat a fenyegetések után.
A külgazdasági és külügyminiszter reméli, hogy az ukrán hatóságok megvédik a Kárpátalján élő magyarokat a fenyegetések után.
Ukrajna kilenc megyéjét segíti a magyar kormány.
Ukrajna a kínai Sinovactól vásárolt mintegy 1,9 millió adag vakcinát.
Hétfőtől véget ért a január 8-án bevezetett, úgynevezett szigorított karantén.
Négyezer alatt a napi megbetegedések száma.
Az életmentő egészségügyi védőeszközöket Ungvárra szállították, ahonnan kilenc kórházba kerülnek majd.
A szigorított karantén január 24-ig van még érvényben.
Többen megsérültek a tragikus eseményben.
Ismét sok fertőzött került kórházba.
A migránskaravánok már elindultak az Egyesült Államok felé. Biden első intézkedései miatt milliók veszíthetik el állásukat, még Kanadával is konfliktusba kerülhet. Európában a radikális baloldal aggresszív támogatására számíthatunk.