Magyarországnak és az erdélyieknek is érdeke a jó magyar-román kapcsolat
Szijjártó Péter Bukarestben a marosvásárhelyi katolikus gimnázium újraindításáról is tárgyalt.
Szijjártó Péter Bukarestben a marosvásárhelyi katolikus gimnázium újraindításáról is tárgyalt.
Petro Porosenko pártja bejelentette, hogy az ukrán kormánykoalíció nem fogja megszavazni a főügyész távozását.
Az érintettek oroszországi kintlévőségeit és vagyonát befagyasztják, valamint megtiltják számukra a tőkekivitelt.
Ukrajnában idén már 34 ezren betegedtek meg kanyaróban, ebből több mint 20 ezer gyermek.
A törvény jelentősen kiterjesztené az ukrán nyelvhasználatot, a kisebbségi jogok kárára.
Idén eddig 14-en haltak bele a betegség okozta szövődményekbe.
Kijev nem hajlandó változtatni a magyar- és kisebbségellenes intézkedésein, ezért nem közeledhet a NATO-hoz sem.
A 34 éves férfi, akivel mesterlövész végzett, a kelet-ukrajnai konfliktus tizedik kárpátaljai magyar katonaáldozata.
A bizalom újjáépítésére van szükség a két ország között - mondta Szijjártó Péter.
A kárpátaljai ügyészség nyomoz, a kormányzó az oroszokra mutogat.