Kárpátaljai magyar szervezetek magyarázatot kérnek az ukrán főügyésztől fenyegető kijelentései miatt
Aki azzal fenyegetőzik, hogy megfosztják azokat ukrán állampolgárságuktól, akik magyarállamplgársággal rendelkeznek.
Aki azzal fenyegetőzik, hogy megfosztják azokat ukrán állampolgárságuktól, akik magyarállamplgársággal rendelkeznek.
A beregszászi magyar konzul ugyanakkor még ukrán szakértők véleménye alapján sem sértette meg a nemzetközi jogot.
Amíg Petro Porosenko ukrán elnök hivatalban van, addig folytatódni fog a magyarellenes hangulatkeltés Kárpátalján.
A feljelentést Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke adta be.
A közösségi oldalakon az a hír terjed, hogy az ukrán-magyar feszült viszony miatt vonulnak a harcjárművek a régió felé.
Kárpátalja kormányzója szerint az ukrán állam mesterségesen keltett egy értelmetlen botrányt.
Brenzovics László szerint a jogfosztottság határán vannak az ukrajnai magyarok.
Tóth Mihály szerint az állampolgársági esküt tévők sem sértettek jogszabályt.
Foglalkozni kellene az illegális migrációval, a kárpátaljai magyarok helyzetével, és a keresztények üldözésével is.
Újra elővették a magyargyűlöletet az ukrán választási kampányban - mondta Szijjártó Péter.