"Ki a francnak fog ez jól állni?" - Beszélgetés Mundruczó Kornéllal

Mundruczó Kornél első filmje a meleg férfiprostituáltak világában játszódó Nincsen nekem vágyam semmi 2000-ben elnyerte a legjobb első filmnek járó elismerést a Magyar Filmszemlén. Szép napok című alkotása a filmkritikusok szavazásán nemrég a 2003-as év legjobb filmjének járó B. Nagy László díjat kapta. Rendezés mellett olykor a kamera másik oldalán is megfordul, például emlékezetes alakítást improvizált Jancsó Miklós Utolsó vacsora az Arabs szürkénél című filmjében. A jelenleg harmadik nagyjátékfilmjét előkészítő fiatalembert a filmhu újságírója kapta mikrofonvégre.

- Mi a helyzet a 78-as busz Johannájá-val? Neki mintha mégis lenne valamiféle küldetéstudata. Ő kifejezetten más, mint az előző filmek hősei, ő ugyan is abszolút jó.

- A Johanná-nál, ami nekem nagyon fontos volt, a Johannaság kérdése izgatott fel. Szeretném is folytatni: Johanna, mint a jóság áldozata, a saját jóságának áldozata. Nem a Jeanne D'Arc-történet, maga a toposz érdekelt. Másrészt az izgatott, hogy miként taszítja ki egy közeg a legjobbat magából. Johanna a legjobb baleseti áldozat. Ennek a filmek az előképét a közlekedési baleseteket imitáló akciócsoport inspirálta. Az önkéntes áldozatok azért vesznek részt egy gyakorlaton, hogy mentési technikákat tréningezhessenek a tűzoltók, orvosok. A Johanna sokban különbözik a többi filmemtől: zenés film, operafilm, a librettó és a zene megannyi kötöttségeivel. De itt is a hatalomról van szó, a hatalomról és az áldozatról. De az, hogy Johanna áldozattá válik, az az ő döntése, és ez nagyon lényeges.

- Lehetséges-e olyan létforma, amiben nincs hatalmi helyzet - következésképpen áldozat sincs.

- Szerintem nem lehetséges, csak a szerelemben. A szerelem elmúltával, ha bármelyik házasságot megnézed, mindnek a velejárója ez a hatalmi viszony.

- Te a hatalmi helyzetet mint lélektani szükségszerűséget fogalmazod meg.

- Igen. Ezért a személyes kapcsolatokon keresztül nézem a dolgokat, a politikát soha nem szoktam kapargatni.

- A szélsőséges emberi viselkedés lélektana a filmen most kapós lett, erőszak, kegyetlenkedés, a közönség ezen keresztül jól megfogható, tudta ezt Hitchcocktól Pasoliniig jópár rendező: olyan helyzetet kell konstruálni, amiben megalázottnak érezheted magad nézőként is. A te filmjeidben is benne van ez. Halász Péter mondta nemrég, hogy a legnagyobb biznisz a világon mára az erőszak lett. Lehetséges-e, hogy az emberiség aktuális érzelmi állapota az erőszakra hangoltság?

- Erről már az elején beszéltünk, hogy mindig egy adott kor adott társadalmára új tendenciaként próbáljuk rávetíteni az erőszak, vagy a romlás fokozódását. Most volt szerencsém Franciaországban újraolvasni néhány vaskos Dosztojevszkijt, és mindegyik masszívan bűntörténet, annak a különböző szélsőségeivel. Nem új tendenciák vannak, hanem újragondolás. De csak egy példát akartam kiragadni.

Azt hiszem, a "hatalom akarásának" ez a rohadt tébolya az, aminek a kritikáját tudja a művészet nyújtani. S ezzel egy kicsi megnyugvást, kicsi szembesülést, néha kicsi szépséget. Engem inkább az a felismerés érdekel, miszerint az embert a hatalom akarása működteti. Ezt nem én találtam ki.

- A félelem vezeti szerinted a hatalom akarását?

- Szerintem a boldogságvágy. Az óriási félreértés: boldog AKAROK lenni! Nem várom meg, hogy boldog legyek, valahogy, valakivel, hanem azt gondolom, hogy a boldogságnak vannak különböző receptjei, - gazdag legyek, csinos feleségem legyen, legyen három gyerekem, szupernormális életem, pont annyira legyek stupid, mint a világ, egy pillanatig ne tegyek azért semmit, hogy a világ megváltozzék - ha ilyen vagyok, akkor boldog vagyok. Ez tulajdonképpen egy hatalmi pozíciónak a kiépítésével jár együtt. Mert nem a boldogságot akarom, hanem a hatalmat akarom. És amikor elérem a hatalmat, akkor azt gondolom, hogy boldog vagyok. És akkor jönnek ennek a következményei. Hogy megváltozott volna a kegyetlenség foka, azt nem tudom. Fejlődnek a fegyverek.

- Mi a kegyetlenség? A kegyetlenségben van egy céltalan erőmennyiség.

- A kegyetlenség a hatalombirtoklás fitogtatása. Az ember hihetetlen ürességgel küszködik. Magam is. Hihetetlen ürességet érzel, ami kitölt. Ez a bizonyos üresség, amiről beszélni, úgy tűnik, lerágott csont, az elvezet az élvezet fokozásának kívánásához, mert kétségbeesünk a saját ürességünk miatt. Az üresség fölötti kétségbeesés szélsőségek felé sodor. Mindenben: a szerelemben, szexualitásban, a fogyasztásban, - ez egyfajta saját magyarázatom a kegyetlenségről, ez a válaszom a világra, meg a te kérdésedre. A kegyetlenségben megnyilvánuló hatalomfitogtatáskor, abban a tizenöt percben nem érezzük üresnek magunkat. Nem hiszem, hogy ez valaha máshogy lett volna.

- Valami azért alapvetően megváltozott. A mennyiségek. Nem véletlenül beszélünk tömegkultúráról, tömegfogyasztásról, - és megváltozott az információ mennyisége. Régen az emberek életterei saját magukra méretezettek, személyes léptékűek voltak, és ez nagyon szuverén is lehetett, nem kellett világméretűen uniformizáltnak lennie, jobban védve volt az egyéni, vagy kis közösségi szuverenitás.

- Mostanáig - hogy több időt töltöttem külföldön -, nem volt semmiféle identitásérzetem, nemigen gondoltam magamra, mint magyarra, vagy románra, azt gondoltam, hogy egyszerűen csak vagyok. Mára egy nagyon furcsa dolog alakult ki bennem. Lett valami kelet-európai identitásom. Rengeteg latin-amerikai barátom lett, és nagyon hasonló élményvilága van Latin-Amerikának, az volt az benyomásom. Többek közt az, hogy az ember törekszik arra, hogy valamiféle individuumként élje le az életét. Nekem ez abból jön, ami itt van. Magyarországon, Kelet-Európában.