Bergman-pillanatok

Tegnap itt hagyott bennünket a világ egyik legkiválóbb, legnagyobb hatású rendezője, Ingmar Bergman. Több mint ötven mozifilmből álló életművét teljes részletességgel áttekinteni szinte lehetetlen volna, ehelyett öt olyan, jellegzetes Bergman-pillanat felelevenítésével tisztelgünk az életmű előtt, amely szándékunk szerint a Mester különböző arcait villantja fel.

A csend (Tystnaden, 1963)
Főszereplők: Ingrid Thulin, Gunnel Lindblom, Jörgen Lindström

Egy súlyosan beteg nő és húga feszültségterhes viszonya bomlik ki a filmben, de van egy harmadik főszereplő is, a húg kisfia, akinek a szemszögéből egy szálloda alkalmazottjainak mindennapi tevékenységei semmivel sem tűnnek kevésbé furcsának és titokzatosnak, mint az, hogy nénje vért köhög. A trió vonaton utazik valahová, útközben megállnak egy ismeretlen városban, és megszállnak egy elegáns hotelben. Az idősebb nő a halál és a magány gondolatával viaskodik, a fiatalabb pedig a haldoklóval és a gyermekkel mit sem törődve megpróbál becserkészni egy férfit, akivel belevetheti magát a hús örömeibe.

Amíg anyja tollászkodik, nénje pedig cigarettáról cigarettára gyújt és vedel, a kisfiú elindul, hogy felderítse a szállodát. Játékpisztolyával felfegyverkezve járja be a tágas, kristálycsillárokkal és festményekkel díszített folyosókat, útközben találkozik az ijesztő inassal és benyit egy szobába, ahol csupa törpenövésű férfit talál. Nem nagyon beszél senki, de a feliratok is valamilyen érthetetlen, idegen nyelven vannak (a groteszk világot látva egy pillanatra úgy tűnhet, mintha nem is Bergmant, hanem Fellinit néznénk). A kisfiú talán úgy hiszi, elvarázsolt kastélyba keveredett, mi pedig érezzük, hogy a furcsa hotel valami sötétebb, veszélyesebb helyet szimbolizál, aminek köze van a szexhez és a halálhoz is.