Újra leordítja az emberek fejét a Beverly Hills-i dumagép

Vágólapra másolva!

Eddie Murphy mintha semmit nem öregedett volna, bár az első rész óta pontosan negyven év telt el, ugyanolyan lelkesen nyomja a sódert a Beverly Hills-i zsaru legújabb epizódjában, bárkinek lyukat beszél a hasába, ha kidobják az ajtón, bemegy az ablakon, vagyis megállíthatatlan, akárcsak egy hurrikán. És ha kissé fárasztó is, ugyanolyan szeretni való, mint régen.

Csejk Miklós

Vágólapra másolva!

Eddie Murphy Axel Foley Beverly Hills-i zsaru

Detroit utcaképét látjuk a film elején, akárcsak a többi Beverly Hills-i zsaruban, valódi életképeket, nem megrendezett utcaképet, ami már-már hagyományszámba megy ezekben a filmekben, és kellő ellenpontja annak, ami később jön majd, a Beverly Hills-i gazdagságnak. Eddie Murphy által alakított Axel Foley nyomozó már 1984 óta küzd azzal, hogy fekete rendőrként ugyanúgy bánjanak vele, mint a fehér rendőrökkel. Sok poén és tréfa épült ezekre az ellentétekre, de azt látta a néző, hogy tehetségével és nagy szájával csak kivívta a neki járó tiszteletet, a világ nem olyan élhetetlen hely, mint amilyen élhetetlennek próbálják Hollywoodban beállítani.

A Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley harminc évvel a harmadik rész után készült

Ezért is várták sokan izgalommal a Netflixes bemutatót, vajon sikerül-e felülemelkednie Hollywoodnak ebben a filmben azon, hogy mi a helyzet a feketékkel manapság. Nem sikerült, rendszeresen visszatérnek olyan poénnak szánt mondatok, amelyek arra utalnak, hogy bizony bocsánatkéréssel tartoznak a fehérek az évszázados bűneikért, vagy vannak olyan poénok, amelyeket – ahogy elhangzik – egy fekete mondhat, de egy fehér nem. Viszont nagy szerencse, hogy Jerry Bruckheimer újra a film producere, ő volt az első és a második részben is a producer, ugyanis visszakapták a nézők az igazán nagyszájú nyomozójukat. A harmadik részben egy sokkal visszafogottabb Axel Foleyt láthatott a közönség 1994-ben, a film akkora bukás lett emiatt, hogy a negyedik részre nem véletlenül kellett harminc évet várni.

Az új részben épp annyira egyszerű a történet, mint azt megszoktuk a korábbi alkotásokban, amelynek az oka az, hogy a Beverly Hills-i zsaru-filmek soha nem arról szóltak, milyen remek és csavaros bűneseteket nyomoznak ki a nézők szeme láttára, hanem arról, hogyan nevetteti meg a közönséget minden második jelenetben Eddie Murphy, akinek minden egyes hosszabb megszólalása olyan, mint egy rövidebb stand-up comedy műsor.

Ebben az új részben nemcsak őt jó újra látni, hanem Billy Rosewood (Judge Reinhold) és John Taggart (John Ashton) nyomozókat is, akik stílusukban ellenpontozzák a sokszor fárasztó dumagépet.

Ők a nyugalom és a kiszámíthatóság megtestesítői, bár a megátalkodott bűnözők azért kihozzák őket is a sodrukból.

Fontos megjegyezni, hogy a nézők már akkor mosolyognak, amikor felcsendül az ikonikus filmzene, a Beverly Hills-i zsaru egyszerű, de felejthetetlen dallama, amely arra utal, hogy ez az utcakölyökből nyomozóvá lett fiatalember újra akcióba lendül, és ilyen esetekben általában akkora felfordulást okoz, amekkorát el sem tudunk képzelni. És ez a lényege ezeknek a filmeknek, a felfordulás, ez különbözteti meg a Beverly Hills-i zsarut minden más akciófilmtől, hogy az akciójelenetek során az izgalmak mellett óriási felfordulást kap a néző. Nekimennek mindennek, felborítanak mindent, és valahol mindenki tudja, hogy ez már nem reális, hanem éppen hogy megmosolyogtató.

És mivel a mai néző már sokkal több tartalomhoz szokott az akciófilmekben is, egy apa-lánya kapcsolat konfliktushelyzeteivel spékelik meg az alkotók a filmet, amely remek ötletnek bizonyul.

Mert a közönség a film felétől már nem azért drukkol, hogy elkapják a rosszfiúkat, hanem sokkal inkább azért, hogy sikerüljön újra meghódítani Axel Foley nyomozónak a mára már felnőtt ügyvédnővé lett lánya szívét, aki igencsak zokon veszi, hogy az apja nem foglalkozott vele évekig.

És tudjuk jól, hogy nem lesz elegendő, hogy Eddie Murphy által egészen hitelesen alakított elkeseredett apa ahányszor csak lehet megmenti a lánya életét, mert itt most nem hősnek kell lenni, hanem embernek, és azt, hogy bocsánatot is tudjon kérni az önfejű szuperzsaru, nagyon hosszú ideig kell tanulnia. Mindenesetre jó, hogy elkészült a negyedik rész, ahogy a Bad Boys nemrég bemutatott negyedik részéről is ezt már megírta az Origo. És nemcsak azért mert a múltat nem eltörölni kell, hanem átörökíteni, hanem azért is, mert ezekben a régi akciófilmekben soha nem vonta senki kétségbe a legfontosabb hagyományos értékeket.
Sommásan: 8/10