MGM Oscar-díjas filmek: a 100 éves stúdió kihagyhatatlan filmjei

Vágólapra másolva!
A Grand Hoteltől az Esőemberig, ezek a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió legjobb filmjei az amerikai filmakadémia szerint. Nem szűkölködik az MGM Oscar-díjas filmek terén, most megmutatjuk azt a 10 alkotást, amely a legjobb film kategóriájában nyert.
Vágólapra másolva!

Mielőtt rátérnénk az MGM Oscar-díjas filmek bemutatására, érdemes megjegyezni, hogy a legnagyobb figyelmet élvező filmes díj megalkotásában, illetve a díjakat odaítélő szervezet, az amerikai filmakadémia megalapításában is jelentős szerepe van a most 100 éves Metro-Goldwyn-Mayer stúdiónak. Egészen pontosan a stúdióvezető Louis B. Mayer ötlete volt 1927-ben, hogy létrehozzon egy olyan ipari szervezetet, ami összehangolja a filmipari lobbikat, illetve hogy afféle elitklubként díjakat osszanak egymásnak, elismerve az egyes alkotók és filmstúdiók teljesítményét. A díjat, azaz az Oscar-szobrot is az MGM művészeti vezetője, Cedric Gibbons tervezte (a szobor maga George Stanley alkotása), aki aztán 39 jelölésből 11 alkalommal vehette át látványtervezőként az amerikai filmakadémia aranyszobrát. A produceri Oscar-különdíjat, az Irving G. Thalberg-díjat is kiharcoló Mayer 1951-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott az MGM több mint 25 éven át tartó vezetéséért.  

MGM Oscar-díjas filmek
MGM Oscar-díjas filmek: 11 díjával a Ben-Hur Oscar-történelmet írt
Fotó: MGM

MGM Oscar-díjas filmek: 10 klasszikus

Természetesen jóval több Oscar-díja van a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdiónak 10-nél, de most csak a legjobb film kategóriáját vettük alapul, azaz azt a 10 alkotást mutatjuk be, amelyek ebben a kategóriában nyertek 1927, az Oscar-díj alapítása óta (az első díjátadóra 1929-ben került sor). Ráadásul a hivatalos lista szerint az "oroszlános stúdió" nem is 10-szer nyert ebben a kategóriában, hanem 40 jelölésből csupán 9-szer – ennek az az oka, hogy az egyik leghíresebb és legtöbb Oscar-díjat nyert klasszikusért a koproducer stúdió Selznick International Pictures vezetője, David O. Selznick vehette át a legjobb film díját, de ettől függetlenül ez a film már a gyártás évében is az MGM katalógusához tartozott (ennek azért is van jelentősége, mert például az MGM által 1981 óta tulajdonolt United Artists stúdió Oscar-nyertes filmjeit értelemszerűen nem az MGM gyártotta, azaz "illetlenség" lenne az UA korábbi érdemeit az MGM-nek tulajdonítani).

Lássuk a 10 filmet, bemutatásuk sorrendjében:

  •  Az MGM által gyártott filmek közül elsőként a Harry Beaumont által rendezett musical, a The Broadway Melody (1929) nyerte el a legjobb film Oscar-díját 1930-ban. A díj különlegessége, hogy ez volt az első hangosfilm és egyben az első musical, ami Oscar-díjat nyert (az első, 1929-es gálán még némafilmeket díjaztak), ami már csak azért is érdekesség, mert az Irving G. Thalberg producerkedésével készült The Broadway Melody volt az MGM első zenés filmalkotása. A film a Broadway sztárjainak színfalak mögötti életéről szól: egy testvérpár, Harriet (Bessie Love) és Queenie (Anita Page) New Yorkba érkezik annak reményében, hogy befutnak a világot jelentő deszkákon, bonyodalmat pedig az okot, hogy az énekes-táncos Eddie (Charles King) eleinte Harriet iránt érdeklődik, de figyelme fokozatosan kezd átterelődni a fiatalabb és csinosabb Queenie-re. A film még további két jelölést is kapott (rendezés és női főszerep), de végül csak a fődíjat nyerte el.
  • Két évvel később, 1932-ben, az 5. Oscar-gálán ismét egy MGM produkció lett a legjobb film. Az Edmund Goulding rendezésében, ugyancsak Thalberg produceri bábáskodása mellett készült Grand Hotel különlegessége, hogy a mai napig ez az egyetlen olyan produkció, ami Oscar-díjat nyert a legjobb film kategóriában anélkül, hogy más kategóriában is nevezte volna az amerikai filmakadémia. A Vicki Baum regényéből készült, Greta Grabo és John Barrymore főszereplésével készült Grand Hotel egyik forgatókönyvírója Balázs Béla volt. A két világháború között a berlini Grand Hotelben talajvesztett, a helyüket kereső embereket (előkelőségek, katonatisztek, orvosok és balerinák) felvonultató dráma ma már az egyik nagy hollywoodi klasszikusnak számít: 2007-ben az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Filmmegőrzési Bizottsága beválasztotta a Nemzeti Filmarchívumba, valamint az amerikai filmintézet 2005-ös  listáján a hollywoodi filmidézetek között a 30. helyre sorolta Greta Garbo a filmben elhangzott "Egyedül akarok lenni." mondatát.
MGM Oscar-díjas filmek
Grand Hotel (Greta Garbo)
Fotó: MGM
  • A harmadik MGM produkció, amely elnyerte a legjobb film Oscar-díját eredetileg 8 akadémiai díjra jelölték, de végül csak a fődíjat kapta meg. A Clark Gable és Charles Laughton főszereplésével, Frank Lloyd rendezésében (James Norman Hall és Charles Nordhoff azonos című regényéből) készült Lázadás a Bountyn (1935) volt az utolsó Oscar-díjas film, aminek a tragikusan fiatalon meghalt Thalberg volt a producere. 1936 márciusában még ott lehetett a film sikerénél, de fél évvel később, 37 éves korában "a hollywoodi csodagyerek" egy tüdőgyulladás szövődményeiben meghalt. Utolsó nagy filmje, az 1789-ben egy kereskedelmi hajó fedélzetén megesett zendülés történetét elmesélő Lázadás a Bountyn két további feldolgozást is megélt (1962 és 1984), de az 1935-ös feldolgozás sikerét nem tudták felülmúlni (pedig az egyikben Marlon Brando, a másikban Mel Gibson alakította Clark Gable szerepét).
  • Egy évvel később újabb MGM produkció nyerte el a legjobb film Oscar-díját, valamint (először az MGM történetében) további két akadémiai díjat is (legjobb női főszereplő: Luise Rainer; és legjobb tánc rendező: Seymour Felix). A Robert Z. Leonard rendezésében és Hunt Stromberg producerkedésével készült A nagy Ziegfeld (1936) a 20. század elejének híres amerikai zenei és színházi impresszáriója, Florenz Ziegfeld Jr. (William Powell) életét meséli el – a filmet eredetileg a Universal Pictures kezdte volna forgatni 1934 végén, de anyagi nehézségeik miatt eladták a már előkészített produkciót az MGM-nek (benne Powell szerződésével és néhány megépített díszlettel).
  • És akkor jön a "kakukktojás", a film, amiért nem az MGM, hanem a Selznick International Pictures (és David O. Selznick producer) vehette át a legjobb film Oscar-díját, de valójában a Metro-Goldwyn-Mayer állta a gyártási költségek zömét, ráadásul a filmötlet már megjárta Thalberg irodáját is, korának legtehetségesebb producere azonban épp a Lázadás a Bountyn miatt mondott le a gyártásról (hogy aztán halála után részben visszavándoroljon a produkció az MGM-hez). Ez a film az első nagy Oscar-siker, az egyik legnagyobb amerikai klasszikus, az Elfújta a szél (1939). Az amerikai polgárháború idején játszódó, Margaret Mitchell 1936-ban megjelent Pulitzer-díjas regényéből, Victor Fleming (valamint George Cukor és Sam Wood) rendezésében készült kosztümös dráma (amely egyben az MGM egyik legjövedelmezőbb produkciója) 1940-ben összesen 8 Oscar-díjat (plusz két tiszteletbeli Oscart) nyert 13 jelölésből. A legjobb film díja mellett a legjobb rendezés, forgatókönyv, női főszerep (Vivien Leigh), férfi főszerep (Clark Gable), női mellékszerep (Hattie McDaniel), díszlet, operatőri munka és vágás elismeréseit is megkapta. A film Oscar-történelmet írt: akkoriban ez volt a legtöbb díjat elnyert alkotás, de az első, amelyért fekete színész díjat vehetett át (igaz, a gálán a színésznő nem ülhetett egy asztalhoz a fehér színészekkel, ma már ezt az esetet az Oscar-gálák legnagyobb botrányai között tartják számon).
MGM Oscar-díjas filmek
Elfújta a szél: egy MGM Oscar-díjas film, amiért nem az MGM vehette át az Oscar-díjat
Fotó: MGM
  • Három évvel később, a 15. Oscar-gálán az MGM ismét tarolt. A William Wyler rendezésében készült Mrs. Miniver (1942) című, a második világháború viszontagságait egy fiktív angol háziasszony, illetve a londoni háttérország sorsán keresztül láttató háborús dráma 12 jelölésből összesen 6 díjat vehetett át: a legjobb film (producer: Sidney Franklin), rendezés,  forgatókönyv, operatőr női főszerep (Greer Garson) és női mellékszerep (Teresa Wright) kategóriáiban. Az 1943-as díjátadó egyik különlegessége, hogy Greer Garson mondta az Oscar-gálák eddigi leghosszabb, 5 és fél perces köszönőbeszédét. A Mrs. Minivert ma is az egyik leginspirálóbb békepárti filmként emlegeti az amerikai filmtörténet, 1950-ben folytatást is kapott – az pedig már csak filmtörténeti érdekesség, hogy Richard Ney, aki a filmben Greer Garson fiát alakította és 11 évvel volt fiatalabb a színésznőnél, nem sokkal a bemutató után feleségül vette filmbeli anyját, igaz,  a házasság mindössze négy évig tartott.
  • Csaknem 10 évet kellett várnia az MGM-nek egy újabb legjobb filmes Oscar-díjra: a 24. gálán, 1952-ben sikerült újra elhozni a díjat a George Gershwin azonos című zeneműve által inspirált Egy amerikai Párizsban (1951) című musicallel. A Vincente Minnelli által rendezett, Arthur Freed producerkedésével készült, egy fiatal amerikai festő önfeledt párizsi kalandjait elmesélő film összesen 6 díjat nyert: a legjobb film mellett a forgatókönyv, operatőri munka, jelmez, látványterv és eredeti zene (plusz a főszerepet alakító Gene Kelly tiszteletbeli elismerését a film 20 perces monumentális táncjelenetéért).
  • 1960-ban egy hamisítatlan klasszikus, a Ben-Hur (1959) hozta el az MGM számára a dicsőséget: William Wyler rendezését (és Sam Zimbalist mellett a producer is ő volt) 12 kategóriában jelölték Oscar-díjra, ebből 11-et el is nyert. Ezzel a Lew Walace regényéből készült kosztümös filmeposz  38 esztendeig tartó Oscar-rekordot állított fel, amit azóta sem sikerült felülmúlni egyetlen produkciónak sem, csupán megismételni: 1997-ben a Titanic, 2003-ban A Gyűrűk Ura: A király visszatér kapott 11-11 díjat az amerikai filmakadémiától. A Ben-Hur (ami egyébként afféle MGM-franchise része, ugyanis Wallace regényéből összesen 5 feldolgozást készítettek 1925 és 2016 között) 1960-ban a legjobb film elismerése mellett elnyerte a rendezés, a férfi főszerep (Charlton Heston), férfi mellékszerep (Hugh Griffith), operatőr (Robert Surtees), filmzene (Rózsa Miklós), díszlet, jelmez, speciális effektek, vágás és hang Oscar-díjait.
A 11 Oscar-díjas Ben-Hur
Fotó: MGM
  • Másfél évtized kellett ahhoz, hogy az MGM ismét egy olyan produkciót gyártson, amely elnyerte a legjobb fim Oscar-díját. A 48. gálán 11 jelölésből 5 díjat kapott a Ken Kesey azonos című regényéből készült Száll a kakukk fészkére: a legjobb film mellett (amelyet a film producerei, a később színészként is Oscar-díjas Michael Douglas, valamint Saul Zaentz vehettek át) a legjobb rendezés (Milos Forman), férfi főszereplő (Jack Nicholson), női főszereplő (Louise Fletcher) és adaptált forgatókönyv (Bo Goldman és Lawrence Hauben) elismeréseit. Az elmegyógyintézeti pszichodráma – a kezelhetetlen fegyenc, a vagány Murphy (Nicholson) és a szadista Ratched főnővér (Fletcher) összecsapásának tragikus története – Oscar-történelmet írt: az 1934-es Ez történt egy éjszaka (a szintén 100 éves Columbia filmje) után ez volt a második film, amely elnyerte az öt legfontosabb díj (azaz a legjobb film, rendezés, színész, színésznő és forgatókönyvíró) mindegyikét, ezt a bravúrt azóta csak A bárányok hallgatnak (az Orion állt mögötte, ez most az Amazon MGM része) tudta megismételni 1991-ben.
  • A 10. és egyben az utolsó MGM produkció, ami elnyerte a legjobb film Oscar-díját: Esőember (1988). Az 1989-es, 61. gálán Barry Levinson rendezése (producer: Mark Johnson) 8 jelölésből 4 díjat nyert meg: a legjobb film, rendezés, férfi főszerep (Dustin Hoffman) és eredeti forgatókönyv (Ronald Bass és Barry Morrow) Oscar-díjait. Az autista és Savant-szindrómás Raymond Babbit (Hoffman) és önző, karrierista öccse (Tom Cruise) egymásra találásának felemelő családi drámája 1989-ben elnyerte a berlini filmfesztivál fődíját, az Arany Medve-díjat is, ezzel ez az egyetlen olyan produkció, amely azonos évben kapta meg a berlini filmfesztivál és az amerikai filmakadémia fődíját is. Az Esőemberrel tulajdonképpen megszakadt az MGM nagy Oscar-menetelése, 32 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy, teljes mértékben a stúdió által gyártott és forgalmazott produkció a legjobb film Oscar-esélyesei közé kerüljön: 2021-ben a Paul Thomas Anderson által írt és rendezett Licorice Pizza ott volt a legjobb film, rendezés és eredeti forgatókönyv jelöltjei között (Oscart végül nem nyert, de egyebek mellett megkapta a BAFTA forgatókönyvírói elismerését).

Érdemes megjegyezni, hogy az MGM olyan területeken is tudott nagyot nyerni, ahol épp csak kalandornak számított: például a rajzfilmek terén, a Tom és Jerry filmekkel, valamint Chuck Jones The Dot and the Line című rajzfilmjével összesen 9 animációs Oscar-díjat nyertek, ami óriási teljesítmény egy mindössze két évtizedig működő animációs stúdiótól (MGM Cartoons).

(Nyitókép: Jack Nicholson a Száll a kakukk fészkére c. filmben; fotó: MGM)

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!