Gángó Gábor

II. A nemzetek kollektív azonosságtudata

Elképzelhető a nemzetnek olyan felfogása, mely azt elsősorban érzelmi alapon szerveződő közösségnek tekinti. A nemzet fogalmáról beszélve fontos probléma, hogy objektív kritériumok vagy belső meggyőződés kérdése-e egy nemzethez tartozni. Nem könnyű eldönteni, hogy ki "érti meg" jobban a másikat: az olasz kőműves az olasz közgazdászt vagy a magyar atomfizikus a japán atomfizikust. Ugyanilyen izgalmas kérdés, hogy nemzeti hagyományainkat készen kapjuk és ápoljuk csupán, vagy inkább mi magunk találjuk ki őket. A történelemírást sokszor a nemzeti szükségletek befolyásolják: ezt a fajta történelemalkotást, s annak eszköztárát nevezzük etnohistóriának.

Azok, akik az elmúlt századokban a nemzetről gondolkodtak, unos-untalan azt keresték-kutatták, vajon miféle jellemző jegyek alapján lehet egyértelműen meghatározni, mi a nemzet, és kik tartoznak hozzá. Milyen kritérium lehet mérvadó? A közös történelem? A közösség stabilitása? A saját terület? Az egységes gazdasági rendszer? A közös lelkiség és kultúra? Ma általánosnak mondható a meggyőződés, hogy az egy nemzethez tartozó egyének "halmazának" meghatározásakor elsősorban az egyének igen-igen nehezen megingatható belső meggyőződését kell figyelembe venni.

A vérközösség és a közös leszármazás a tudomány eszközeivel általában nem igazolható (sokkal inkább az ellenkezője). Ám a nemzeti azonosság kérdésében nem a tények, hanem a szubjektív meggyőződések (hitek) és a mítoszok az irányadóak. Mi több, e "családi" jellegű összetartozás érzését nemcsak azokra a nemzettársainkra vetítjük rá, akiknek kortársai vagyunk, hanem mintegy az időtől függetlenül létező közösség tagjaiként gondoljuk el a nemzetet. "Őseinket felhozád Kárpát szent bércére" - mondja a mi Kölcseynk, s a Hymnus többes szám első személye oly magától értetődően hangzik a fülünknek...

Egy nemzet tagjai közösen rendezgetik múltjuk emlékeit, közösen dolgozzák ki és őrzik szimbólumaikat, tradícióikat. E szimbólumok és hagyományok működtetésének terén (képzeljünk el egy lakodalmat vagy egy temetést!) sokkal hatékonyabban tud kommunikálni egy adott közösség bármely két tagja, társadalmi és kulturális helyzettől függetlenül, mint két azonos érdeklődésű, de más nemzethez tartozó személy.

A emlékek és szimbólumok célelvű, összefüggő rendszere: a nemzeti történelem. A történelem a nacionalizmus-kutatás nézőpontjából csak kisebb részben objektív tudomány, nagyobbrészt az egyes népek érzelmi színezetű portréja. E portrékat a szakemberek (a történészek, néprajzkutatók, nyelvészek stb.) az adott nép szükségleteinek megfelelően alakítják ki a források eredendően kaotikus halmazából. Az így előállított történeti leírást etnotörténetnek nevezzük. Ezek a portrék az adott nemzetet mindig bátornak, nagylelkűnek és sikeresnek tüntetik fel: ugyan ki szeretne előnytelen arcképet magáról?[1]

Miben különbözik az etnotörténelem a "tudományos" történelemtől? Az etnotörténelem nemritkán hatalmi vagy sérelmekért kárpótló ideológiává válhat. Nyelve első látásra tudományos nyelv, de nélkülöz fontos kritériumokat (pl. nem lehet cáfolni). Fontos különbség, hogy a "tudományos" történetírás nagy részétől eltérően az etnotörténelem tézisei könnyen kifejezhetők népszerű formában, problémátlanul megjeleníthetőek szimbólumok és ceremóniák segítségével.