Gángó Gábor

IV. Nemzet, állam, nemzetállam

Az ókor és a középkor folyamán a néptörzsek, nyelvi közösségek élete a dinasztikus királyságok politikai eseményeitől többé-kevésbé függetlenül alakult. Ezzel szemben az újkori nemzetfogalom sajátos vonása, hogy a politikához, az államhoz igencsak sok köze van. Minden nemzet államot szeretne magának. A nemzet politikai aspirációinak elsődleges tárgya és alapja: a saját terület. Meglepő, de tény, hogy a Föld országainak csupán igen kis hányada alkot homogén nemzetállamot. A nemzeti mozgalmak politikusainak örök dilemmája: "felülről" vagy "alulról" szervezzünk nemzetállamot?

Az állam és a nemzet fogalmának azonosítása, vagy legalábbis a közöttük levő történeti különbség eltűnése elsősorban a politikai gondolkodás újkori fordulataihoz, mindenekelőtt a népszuverenitás doktrínájának megjelenéséhez kapcsolható. John Locke és Jean-Jacques Rousseau filozófiájában kapcsolódik össze a nép (azaz náluk a felnőtt férfiak összességének) fogalma és a politikai legitimáció.

Ettől az időtől fogva vált a nemzetek természetes törekvésévé, hogy életüket önállóan, saját területen, éspedig lehetőleg kizárólagos "tulajdonosként" berendezkedve folytassák. Ez a nemzetfelfogás vezérelte a német és az olasz egységtörekvéseket éppúgy, mint a Habsburg birodalom szláv népeinek nemzeti mozgalmait a 19. században. E törekvések hátterében érzelmi megfontolásokon túl az a felismerés munkált, hogy a képviseleti, tanácskozó demokrácia és a polgári közigazgatás, mely intézmények közös eszményként lebegtek a 19. század Európájának értelmisége előtt, homogén nemzeti viszonyok között lehetnek csak igazán sikeresek. Megfordítva a kérdést viszont azt mondhatjuk, hogy a modern állam teoretikusai magától értetődően a nemzetállamra dolgozták ki a maguk teóriáit: a tartósan fennmaradó etnikai pluralizmussal való szembenézés feladata korunkra maradt.

2. ábra

A "nemzetállam" ideálja éppúgy ott lebegett a francia forradalmárok, mint a totalitárius rezsimek, az olasz vagy a német fasizmus vezetői és ideológusai előtt. Ennek az eszménynek a nevében lépett fel a forradalmi francia közigazgatás a nyelvi és regionális különbségek ellen. Ugyancsak az állam és a nemzet "akcióegységének" érdekében nyilvánítottak károsnak minden érdek-, vélemény- és nézetkülönbséget a két világháború közötti olasz államban.

A "felülről" szervezett politikai nemzetépítést általában a hatalmi pozícióban levő bürokratikus elit hajtja végre. A vezető réteg az általa preferált nemzeti értékrend minél teljesebb elterjesztésére, és egyben a rivális csoportok lehetőségeinek visszaszorítására törekszik. Ennek egyik leggyakoribb eszköze a kisebbségi nyelvek kodifikációjának, a kisebbségi kultúrák fejlett technikájú írásbeliségben való rögzítésének a megakadályozása. Az "alulról" építkező nemzeti mozgalmakat általában felsőbb társadalmi rétegekből érkező értelmiségiek vezetik, akik előszeretettel élnek a populizmus retorikájával: azaz közös, nagy történelmi vállalkozásra hívják fel az alsóbb néposztályokat.