Van egy történeted? Építsd rá a cégmarketinget!

Vágólapra másolva!
A hitelesség és az érzelmekre hatás ma a nyerő. Ezt bizonyítják be a marketingszakmai legjobbjai a Piac & Profit idei Cégmarketing konferenciáján, ahol  a saját, személyes sztori népszerűsége, annak forintra váltása áll a fókuszban.  Megtanulhatjuk,  azt is, hogyan kell Love Brandet építeni B2B-ban.
Vágólapra másolva!
Forrás: Piac és Profit

Mint minden évben, idén is a legfrissebb trendeket, új irányokat, sikeres gyakorlatokat ismerhetik meg a kkv-döntéshozók és a marketingszakmai gyakorlói.

Új színfoltok, sikersztorik, technológiák ismerhetők meg a már ismert fogalmak, irányzatok mögött. Az ügyfélélmény, az érzelmekre hatás, az adatközpontúság, az automatizáltság diktálta hirdetési világ a fénykorát éli, de mindent másképp kell sikerre vinni, mint akár egy hónappal ezelőtt. A gyorsan változó marketing sikerének új receptjeit, a holnapi trendeket, gyakorlatokat, a személyességen alapuló technológiák eredményes használatát ismertető, sehol máshol nem megszerezhető tudást Tonk Emil, Tóth Tamás, Farkas Zsolt, Lévai Richárd, Huszics György, Berendi Péter, Vavrek Balázs, Nagy Barna, Gyimesi László, Pásztor András, Bártfai Balázs, Kun Judit és Borbély László adják át.

Cégmarketing – 2019. Legyen egy sztorid! Piac & Profit konferencia Budapesten, május 23-án, a Sugár Mozi Rendezvénycsarnokban. Regisztráljon gyorsan, még kedvezményesen! Részletes programról és a regisztrációról itt tájékozódhat.

https://piacesprofit.hu/konferenciakozpont/cegmarketing-2019/

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!