Nagy visszhangot váltott ki november közepén a Magyar Hírlap 100 leggazdagabb magyart tartalmazó összeállítása, amelyet néhány nap alatt elkapkodtak az újságárusoktól. A listát Várszegi Gábor vezeti 40 milliárddal, míg az utolsó helyezetnek is legalább 2,5 milliárd forintra becsülik a vagyonát.
A lista készítőinek elmondása szerint a válogatáskor nem vették figyelembe a feketegazdaságban elért eredményeket, és nem vették igénybe az adóhivatal adatait sem. Szintén nem kutattak politikai vagyonok után, és a több forrásból származó információkat átnézték az illetékesek is, hogy korrigálhassák az esetleges hibákat. Ennek ellenére a lista megjelenése meglehetősen vegyes érzelmeket váltott ki a szakértőkből, ugyanis többek szerint a sorrend nem tükrözi a valóságot, az adatok manipuláltak, és pont a lényeg sikkad el a hangzatos számok mögött, vagyis a legtöbb esetben nem derül ki a mesés vagyonok eredete.
Várszegi a leggazdagabb
A közismert üzletembereket tartalmazó 100-as listát Várszegi Gábor, a Fotex-birodalom első embere, a Ferencváros és az MTK tulajdonosa vezeti 40 milliárdra becsült vagyonával. Második Széles Gábor Videoton-vezér 32, harmadik Demján Sándor, a Trigránit elnöke 30 milliárdos becsült vagyonnal. A negyedik helyen Leisztinger Tamás található, ugyancsak 30 milliárdos vagyonnal, amit különböző befektetésekből és a szállodaiparból szerzett. Az ötödik helyezett a Vegyépszer-vezér Nagy Elek 25 milliárd forintra becsült vagyonnak, míg a hatodik helyezet a Wallis Holding egyik alapítója és tulajdonosa, Veres Tibor. A lista hetedik helyén Bige László Tibor neve olvasható 20 milliárdos vagyonnal, míg a nyolcadik helyezettnek - az alumíniumiparban érdekelt Tolnay Lajosnak - már "csak" 16,5 milliárd forintra teszik a vagyonát. Kilencedik a listán az OTP-vezér Csányi Sándor 15 milliárdos vagyonnal, akit a szintén mintegy 15 milliárdot magáénak tudható borász, Szeremley Huba követ.
"Szegény" gazdagok
A listán szereplő száz személy összvagyona mintegy 600 milliárd forintot tesz ki, amelyből közel két évig tudnák finanszírozni a honvédelmi kiadásokat, a nyugdíjak folyósítására azonban már fél évig sem lenne elég. A magyar elit összvagyona mindamellett még Kelet-Európában is meglehetősen kevésnek számít, ugyanis a leggazdagabb lengyel egyedül módosabb, mint a száz magyar együtt; a leggazdagabb román vagyonát pedig csak a magyar lista első hét helyezettje együtt adná ki.
A Magyar Hírlap kiadványának sikerességét jelzi, hogy mindössze egy hét alatt 55 ezer példányt kapkodtak el belőle, így a kiadó további 20 ezret dobott belőle piacra.