Teljes sikernek értékelte Draskovics Tibor pénzügyminiszter hétfő hajnalban Brüsszelben, hogy az Európai Unió pénzügyminiszterei megegyeztek a szabálycsomag módosításának lényegesebb elemeiben.
A tizenkét órás maratoni ülést követően a helyszínen nyilatkozva a miniszter kiemelte annak a magyar kezdeményezésre született döntésnek a jelentőségét, amely lehetővé teszi, hogy "az államháztartás helyzetét átmenetileg kedvezőtlenül érintő, de hosszú távon azt segítő" strukturális reformok - mindenekelőtt a nyugdíjreform - hatását figyelembe vegyék.
Draskovics Tibor megerősítette, hogy a megállapodás szerint ideiglenesen, öt éven át csökkenő mértékben figyelembe veendő hatásról van szó. Emlékeztetett arra: a mostani körülmények között ez a szabály egy százalékpontos hiányleírást jelenthetne Magyarországnak.
A figyelembe vehető további reformok között említette az egészségügy és az oktatás területét is. Mint mondta, a hiány súlyosságának megítélésekor ugyancsak tekintettel lehetnek ezentúl az állami beruházások költségeire, illetve a kutatás-fejlesztési kiadásokra is, ha azok miatt a hiány nem tér el jelentősen a maximálisan elérhető 3 százaléktól.
Arra a kérdésre, hogy mi maradt még a paktummal kapcsolatban a keddi EU-csúcsértekezletre, Draskovics Tibor egy szóval válaszolt: a jóváhagyás.