Így vásároltunk régen és ma

A karácsonyi vásárlások óriási forgalmat generálnak az élelmiszereket, játékokat és elektronikai cikkeket árusító boltokban. Ma már szinte minden kapható itthon is, de nem olyan régen még más volt a helyzet. Utánanéztünk, hogyan változtak vásárlási szokásaink az elmúlt másfél évtizedben.

Az így kialakult helyzetben aztán mindennapossá vált a sorban állás; akinek volt pénze, az inflációtól tartva gyorsan bécs felé vette az irányt, hogy még elkölthesse. Ekkor már mindenki utazhatott, legalább Ausztriáig; nem úgy, mint korábban, amikor szerencsés kevesek (diplomaták, sportolók) privilégiuma volt a még megdönthetetlennek tűnő vasfüggönyön való átjutás.

A kalandozások kora

Fotó: MTI

A kabarétréfák is erről szóltak ("a kivehető ajtajú endékás turmixgép"); a még talpon lévő magyar vállalatok szakszervezeti kirándulásnak álcázott, de alig titkoltan vásárlási szándékkal megszervezett túrákra vitték dolgozóikat, akik az (ilyen-olyan módon kiegészített) 50 dollárban maximalizált turistavaluta-keretüket videomagnóra, walkman-re és rádiós ébresztőórára verték el pillanatok alatt. A ma már szintén különösen hangzó turistavaluta-keret 50 dollárban való korlátozását a bevásárlóturizmus mértéke váltotta ki. Az ugyanis olyan fokú devizakiáramlást okozott, ami a gazdaság számára kezdett elviselhetetlenné válni.

A magyar turisták azután a schilling mellett máig élő emlékeket adtak a sógoroknak, ahogy a DM, KGM vagy Huma parkolójában kelet-európai autóik motorháztetejéről kedélyesen kolbászt és rántotthúst ebédeltek.

Jellemző kordokumentum a szintén a fenti napilapban található negyedoldalas reklám, amelyen egy osztrák kereskedőlánc köszöni meg "kedves magyar szomszédai" bizalmát, valamint kellemes karácsonyt, boldog új évet kíván, és kifejezi azon reményét, miszerint a következő évben is üdvözölheti őket boltjaiban.

A vasfüggöny leomlásával a megszűnő KGST és az akkor még EGK (Európai Gazdasági Közösség) tagországai igyekeztek felszámolni Európa gazdasági megosztottságát is. Ebbe az irányba tett jelentős lépés volt az, amikor az EGK és Magyarország ("mint állami kereskedelmű ország") között korábban köttetett szerződés 1700 cikkre vonatkozó mennyiségi korlátozásait 1990. január elsejével eltörölték. Az ezt követő években már csak a magyarországi kereslet- és pénzhiány állhatta útját a nyugatról beáramló termékeknek.

A kilencvenes évek közepére a krónikus áruhiány gyakorlatilag megszűnt Magyarországon, bár néha-néha egyes cikkek esetében nagyritkán még mindig előfordulhat. A magyar bevásárlóturizmus azonban tovább élt, mégpedig az olcsóbb árak által motiválva. Bizonyos termékek esetében még ma is jobban megéri külföldre autózni, ám az igények most már alapvetően itthon is kielégíthetőek.

Sokáig csak ez jutott

A "gorenje-kalandozások" kora valamikor akkor kezdett véget érni, amikor a kilencvenes évek közepén túljutva a magyar gazdaság lassan tartós progresszióba fordult. Amint a reálkeresetek és a lakosság anyagi helyzetének romlása megállt, - bár például az infláció továbbra is magas szinten volt, - a javuló gazdasági várakozások és a ténylegesen alakuló piacgazdasági környezet hatására a tartós fogyasztási cikkek piacán már a Bokros-csomag bevezetését követő második évben (1997) reálárcsökkenés következett be a megelőző évhez képest. Ez a tendencia máig is tart.

Olcsóbb áruk, módosabb vevők

A KSH elmúlt húsz év fogyasztói árváltozásait összesítő adatbázisa szerint a tartós fogyasztási cikkek egyedülálló termékcsoportot képviselnek. Ugyanis, az élelmiszerek, szeszes italok, dohányáruk, ruházkodási cikkek, háztartási energia, fűtés, egyéb cikkek, üzemanyagok, szolgáltatások kategóriáival szemben nagyjából az ezredfordulótól megfigyelhető a konstans árcsökkenés.

Az ebbe a körbe tartozó termékek előző évihez mért árnövekedése a kilencvenes évek végére az 1985-ös szintre mérséklődött, de tulajdonképpen már 1997-től az infláció szintje alá csökkent. Különösen azért érdekes ez, mert ezek a cikkek igen sok hozzáadott értéket képviselnek, a fejlesztési költségektől az alapanyagok és a szakemberek megfizetéséig. Persze, ezen szegmens forgalombővülése a garancia arra, hogy alacsonyabb árak mellett is növekvő bevételeket lehet elérni.

A GfK Hungária szórakoztató elektronikai termékek elmúlt ötéves átlagárváltozását bemutató táblázata szerint, míg 2000-ben 55 377, 2001-ben 58 029, 2002-ben 50 393, 2003-ban 44 904, 2004-ben pedig már csak 40 833 forint volt egy átlagos szórakoztató elektronikai cikk ára. Ezen belül azonban radikálisabb részeredmények is találhatók. Például a házi mozi átlagára 2002 április-májusban 53 százalékka volt a 2001-es hasonló időszakhoz képest. A DVD felvevő átlagos áránál 83, a DVD lejátszóénál pedig 49 százalék a mutató.