A Mol árfolyama 210 forinttal, 0,95 százalékkal 22 000 forintra esett, forgalma 4,1 milliárd forint volt.
Az OTP részvények ára 142 forinttal, 1,72 százalékkal 8128 forintra csökkent, a bankpapír 8,3 milliárd forint értékben forgott.
A Magyar Telekom 20 forinttal, 2,2 százalékkal 890 forintra gyengült, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
A Richter árfolyama 305 forinttal, 0,75 százalékkal 40 595 forintra mérséklődött, a gyógyszergyár részvényei 3,1 milliárd forint értékben forogtak.
Az Egis 700 forintos, 3,54 százalékos gyengüléssel, 19 100 forinton zárt, forgalma 189 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 60,16 ponttal, 1,94 százalékkal 3119,1 pontra mérséklődött.
Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, hogy a keddi erőteljes esés nagyban azzal magyarázható, hogy a Citigroup bejelentette: a negyedik negyedéves bevétele 70 százalékkal csökkent az azt megelőző év hasonló időszakához viszonyítva, illetve, hogy a Merryl Lynch 6,6 milliárd forintos tőkebevonás mellett döntött.
Hozzátette, hogy a keddi forgalom nagyon alacsony volt, a vezető részvények árfolyamai pedig elérték "vételi pozíciójukat".