Az Erzsébet-jegy szabad forgalmát vizsgálja az EU

Cafeteria, kafetéria, fizetésen kívüli juttatás, Erzsébet-utalvány, meleg és hideg ételek vásárlására
Vágólapra másolva!
Korlátozzák-e a magyar jogszabályok az utalványok piacán a szabad szolgáltatásnyújtást - ezt vizsgálja az Európai Bizottság, miután panaszt nyújtottak be hozzá az új magyar cafeteriarendszer miatt.
Vágólapra másolva!

A szolgáltatásnyújtás teljes szabadságának érvényesülését vizsgálja az Európai Bizottság az újonnan bevezetett magyar étkezési jeggyel, az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatban. Sajtóértesülések szerint az európai uniós végrehajtó testülethez egyes piaci szereplőktől érkezett panasz.

A bizottság belső piaci és szolgáltatási kérdésekben illetékes szóvivője, Chantal Hughes azt közölte, hogy az új utalványrendszert átfogó módon tekintik át.

Mint jelezte, a magyar szabályozást és gyakorlatot abból a szempontból elemzik az üzletágban, hogy nem tartalmaz-e korlátozásokat a szolgáltatások nyújtásának vagy létesítésének jogára vonatkozóan. Ilyen jellegű korlátozást még a közérdekre hivatkozva sem lehet alkalmazni olyan mértékben, hogy annak diszkriminatív hatása legyen - emelte ki.

A bizottság egyebek között az adózás szempontjából eltérő bánásmódot veszi górcső alá, illetve azt, hogy a meghatározott működési feltételek a gyakorlatban nem bátortalanítják-e el a "nem helyi" szolgáltatókat attól, hogy bekapcsolódjanak vagy részt vegyenek az élelmiszer-utalványok kibocsátásának üzletágában.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) tárgyal a kereskedőkkel, amelyek elfogadhatják az utalványokat. A hazai láncokkal 3 százalékos kereskedelmi jutalékban állapodtak meg, a nagyobb láncokkal pedig eleinte le sem ültek tárgyalni, majd később dupla árat, 6 százalékos jutalékot ajánlott fel. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) azt állította, hogy ez egy teljesíthetetlen feltétel. Vámos György, az OKSZ főtitkára [origo]-nak azt mondta, tudomása szerint "a kibocsátó fentről kapott utasítást arra, hogy ne állapodjon meg a hipermarketláncokkal".

Az Erzsébet-utalvány az idei cafeteriaátalakítás új eleme, amelynek célja, hogy visszahozza a hidegétkezési utalványokat. Tavaly még elvileg csak melegétkezési jegyek voltak forgalomban, a gyakorlatban azonban az áruházak elfogadhatták, ha kínáltak meleg ételeket is. Annak az ellenőrzése, hogy a gyakorlatban hideg vagy meleg ételre költötték a jegyeket, szinte lehetetlen volt. Idén az Erzsébet-jegyekkel hideg és meleg ételeket is lehet fizetni, jövőre már csak hideg ételeket. A munkaadók havi 5000 forintos keretig adhatják kedvezményes, 31 százalékos teherrel az utalványt, amelynek hasznából az MNÜA szociális üdüléseket szervez. A melegétkezésre a Széchenyi-pihenőkártya vendéglátásra fordítható zsebe szolgál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!