A magyar agrárpolitika dilemmái

Gyakorlati megoldások a paraszti önállóság és a versenyképesség egyidejű javítására címmel készített tanulmányt tíz civil szakértő, akik 2010 november és 2012 január között négy alkalommal folytattak vitát a kérdésről. A vitasorozat eredményeként készült tanulmányt - amelyet az alábbiakban teljes terjedelemben közlünk - Bánfi Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy tanszékének vezetője jegyezte le.A szakértők: Ádám János, Bánfi Tamás (tanszékvezető, egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem, Pénzügy Tanszék), Bárány László, Baumstark Mihály, Csányi Attila, Heimann Zoltán, Hortobágyi T. Cirill, Kürthy Gábor (egyetemi adjunktus, BCE,  Pénzügy Tanszék, a szakértői kör titkára), Szabó József, Szabó László. A viták időpontja és helyszíne: Agárd, 2010 november; Boly, 2011 május; Pannonhalma, 2011 november; Szekszárd, 2012 január.

2. A fejlődési pályára állítás lehetősége és feltételei

Mezőgazdaságunk gyenge teljesítménye nem szükségszerű, a magyar élelmiszergazdaság akár 20 millió fő ellátására is képessé tehető, ami egyben jelentős exportképességet mutat. Az üzemek egy része -kisebb hányada - ma is kifejezetten jól működik, ami azt jelzi, hogy a hanyatlás és az eredménytelenség nem általános, a fejlődési pályára állítás nem reménytelen vállalkozás. A nemzetközi és a hazai piaci helytálláshoz azonban a versenyképes üzemek jóval nagyobb aránya szükséges.

A tőlünk fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országokban a mezőgazdaság folyamatos modernizálását tapasztaljuk, melyben - az adottságokra is tekintettel - a termelés humán feltételeinek (oktatás, szaktanácsadás) és a biológiai alapoknak a javítását (fajta, szaporító anyag), a technikai- technológia fejlesztést, a gazdák termelési eszközökkel való ellátást, az előállított mezőgazdasági termékek piacra juttatását összehangoltan kezelik. Egy ilyen rendszerben van létjogosultsága a kisvolumenű - akár egyedi termékeket előállító - kisgazdaságnak, a mérethatékonyság minden előnyét felmutató nagygazdaságnak és a szakosodott szervezetnek (együttműködésnek) is.

Ebből kiindulva hazánkban két egymással párhuzamos út kínálkozik:

• Az egyik az egyediségre, a különlegességre épít: lokális minőségi termelés, helybeni feldolgozás, főleg helybeni fogyasztás, illetve értékesítés. Működőképes a modell, de csak korlátozottan, becslésünk szerint a termőterület mintegy 10-15%-án számolhatunk vele.
• A másik az önálló gazdaságok integrálásán alapul: a különböző integrációkhoz a gazdaságok önként csatlakoznak és fegyelmezetten teljesítik az együttműködés feltételeit. Szervezettségével a versenyképesség növelését célozza meg.

Természetesen mindkét úton, mindenképp tekintettel kell lennünk a fenntarthatóság elvének követésére és az élő környezet megóvására.

2.1 Szervezési feladatok

A ma meglévő, de versenyképesnek nem tekinthető mezőgazdasági ágazatok mindegyikében lényegi változásoknak kell történni, ami csak az ágazati szereplők érdekei alapján képzelhető el, de az átszervezés és az új rendszer szervezése irányító egységet igényel, amelyek mielőbbi létrejöttét állami támogatás segítheti.

Az állami támogatás részben pénzt sem igényel: beletartozik egy hosszú távú, 20-30-40 éves vízió megfogalmazása arról, miként fog "kinézni a világ", milyen szűkösségek (édesvíz, termőföld) várhatóak, milyen lesz az élelmiszerkereslet tendenciája stb. A hosszú távú, lépésekre bontott stratégiát ebbe a vízióba érdemes/kell beleágyazni. A nemzeti agrárstratégia létrehozásához széleskörű politikai és szakmai-ágazati konszenzusra van szükség. Rövid távú érdekek, a politikai kurzusváltások nem írhatják fölül ezt a konszenzust. Ne szépítsünk: rövid távon mindig lesznek vesztesek, így arra kell törekedni, hogy a hosszú távú előnyök e veszteségeket magasan fölülmúlják.

A támogatás másrészt pénzbeli, emiatt a külső, állami finanszírozás feltételévé lehet és kell tenni a vázolt hosszú távú stratégiához való alkalmazkodást. A stratégia ágazati szintű kivitelezését integrátor szervezetek oldhatják meg, azzal a megjegyzéssel, hogy az együttműködési formákat - és ebben az integrátorokat - nem lehet előre eldönteni, de az elveket, és a követelményeket igen. A számba vehető szervezeteket, továbbá a gazdákat, gazdálkodókat is lehet (kell) orientálni az egymásra találáshoz. Az integráló szervezeteknek általános, minden ágazatban érvényesítendő tennivalói (követelményei) és természetesen az egyes ágazatoknak sajátos igényei is vannak. (A hosszú távú stratégia lépéseit és a lehetséges szervezeti formákat érdemes Hollandia, Dánia, Lengyelország példáin tanulmányozni.)

2.1.1 Általános követelmények

a. A termelés humán feltételeinek javítása. Érinti az iskolarendszerű képzést, a felnőtt továbbképzést és a szaktanácsadási rendszert (ez utóbbinál a szétaprózott rendszer összefogása, a felesleges struktúrák leépítése indokolt). Az integrációkban résztvevőkkel szemben alapvető követelmény, hogy az érintett termelési tevékenységekhez megfelelő képzettségi szinteket teljesítse, a képzésben (továbbképzésben) részt vegyenek.

b. A biológiai alapok megújítása. Magas termelőképességű és kiváló minőség előállítására képes fajtákat (vetőmag, szaporító anyag, tenyészanyag) kell a termelésbe állítani (ahol indokolt és lehetséges, a választás a hazai klimatikus viszonyaink és egyéb adottságaink alapján történjen).

c. Technológiai modernizáció. Magába foglalja a termelést, a melléktermékek és hulladékok kezelését, az infrastruktúrát, a terméktárolást és szállítást egyaránt.

d. Stabil piaci kapcsolatok kiépítése. A termékértékesítésnél és a termeléshez szükséges alapanyagok beszerzésénél egyaránt szükséges, kihasználva a viszonylag nagy méretből-mennyiségből eredő lehetőségeket.

2.1.2 Integráló szervezetek, integrátorok a főbb ágazatokban

Szántóföldi növénytermelés

Olyan meglévő nagyméretű üzem, vagy újonnan létrehozott szervezet (akár az integrációban résztvevők által létrehozott gazdasági társaság) az integrátor, mely lényegében egy speciális szolgáltató központ, és az alábbi szolgáltatásokat nyújtja (méltányos térítési díj ellenében):

• eszközbeszerzés (gépek, eszközök, műtrágya, növényvédőszer, üzem- és kenőanyagok, vetőmagok, stb.),
• technikai eszközök (gépek, felszerelések) javítása,
• a technológia fejlesztése, illetve fejlett technológiák (eszközök és szakismeret) átadása a gazdaságoknak,
• bizonyos agrotechnikai szolgáltatások nyújtása (növényvédelem, talajvizsgálat) és betakarítási munkák elvégzése (speciális betakarító gépek üzemeltetése),
• termelési szaktanácsadás és szakmai továbbképzés,
• könyvelés és ügyvitel, kötelező adatszolgáltatások, jelentések,
• a gazdákat érintő pályázati lehetőségek figyelése, összegyűjtése, pályázatok elkészítése és a pályázatok útjának nyomon követése,
• általában a tárolás, különösen a terménytárolás és elsődleges feldolgozás,
• beruházások szervezése (és üzemeltetése) társulási formában,
• üzleti kapcsolat kiépítése kereskedelmi szervezetekkel-feldolgozókkal.

Zöldség- és gyümölcstermelés

A kertészeti ágazat szereplői szinte kizárólag mikro-, kis- és közepes vállalkozások akik, termelő tevékenységüket önállóan végzik. Szétaprózottságuk, széthúzásuk és az értékesítés területén dúló konkurenciaharc miatt versenyhátrányba kerültek, amit tovább fokozott a kereskedelmi szervezetek nagyfokú koncentrációja.

Az Európai Unió piacszabályozása egyetlen támogatott megoldásként a TÉSZ-ek integráló, piacszervező tevékenységét kínálja. Hazánkban e szervezetek fejlődése lassabb, mint elvárható lenne (a forgalom 20-25 %-a), aminek oka a túlbonyolított EU és hazai szabályozáson, a támogatások (induláskori és jelenlegi) alacsony szintjén túl a feketekereskedelemmel szembeni versenyhátránya (27 % ÁFA!).

A termelők az EU gyakorlata szerint a TÉSZ-eken keresztül jutnak kereskedelmi információkhoz, szervezett, biztos piaci lehetőségekhez, valamint ezek a szervezetek látják el az integrációs feladatokat is, a telepítések előkészítését, az anyag-és eszközbeszerzést, az öntözésszervezést, a tároló-és válogatókapacitások kiépítését.

A reális igények megvalósulásához a termelői szerveződések jelenleginél nagyobb támogatása és a versenytárs országok (Lengyelország) gyakorlatában szereplő, kedvező kamatozású forgóeszközhitel biztosítása szükséges.

Állattenyésztés

A sertés és baromfitartás integrálása lényegében azonos formában lehetséges. Mindkét ágazatban a vállalkozások egy része csak tenyészanyag és hízóalapanyag előállításra szakosodik (ezt a feladatot egy-egy integrátor is elláthatja), a vállalkozások másik része pedig csak hizlalással, illetve csak tojástermeléssel foglalkozik. A hústermelés integrátorai célszerűen az elsődleges feldolgozást (vágás és ahhoz szorosan kapcsolódó tevékenységek) folytató élelmiszer-feldolgozó vállalkozások (vágóhidak), melyeknél kiépül a vertikum logisztikai háttere (állat- és áruszállítás, hűtés-tárolás). Ezek a feldolgozók az integrációban résztvevő termelők közös tulajdonában lehetnek és olyan nagy méretűek, melyek a továbbfeldolgozóknak és az élelmiszerforgalmazó láncoknak megfelelő partnerei. Hasonló rendszerben működhet a tejtermelés integrálása is, ahol az integrátorok a nagyobb tejfeldolgozók.

Különösen fontos, hogy az egyes vertikumokhoz (hústermelés, tojástermelés) különböző méretű üzemek kapcsolódhassanak, amit a tartási létesítmények modulszerűen illeszkedő és ezáltal bővíthető rendszere tesz lehetővé. Sertés ágazatban például 200 hízóférőhelyes modulok lehetségesek. Egy modul(egység) olyan üzembe telepíthető, mely - környezetvédelmi okokból (trágyaelhelyezés) - legalább 20 hektárnyi mezőgazdasági területtel rendelkezik (tulajdon, vagy tartós bérlet).

A hizlalás és a tojástermelés is jól gépesíthető (szinte automatizálható), az előírt szigorú technológia a gesztor ellenőrzése mellet és szakmai útmutatásai alapján különösebb képzettség nélkül betartható.

A gesztor feladata továbbá:

• modulok biztosítása,
• gondoskodás az állategészségügyi ellátásról (állatgyógyszerek és segédanyagok beszerzése),
• hizlalási alapanyag, tenyészanyag és takarmánybeszerzés, vagy annak koordinálása.

2.2 Az állam szerepvállalása

Uniós tagország vagyunk, ennek megfelelően az állami szerepvállalás meglehetősen korlátozott, különösen, ami a támogatási lehetőségeket (ha lenne is bőségesen nemzeti forrás) és a piacvédelmet (például élelmiszer behozatal direkt korlátozása) illeti. Az állami lehetőségei azonban nem lebecsülendők:

a. Ha a kormány az ügy mögé áll, és ezt megfelelően kommunikálja a gazdák, gazdaságok és a szakmai érdekképviseletek felé, a gazdálkodókat (az egyéni gazdaságokat és a társas vállalkozásokat egyaránt) már önmagában is orientálja.

b. Az iskolarendszerű oktatásban a mezőgazdasági szakmák felkarolása indokolt (ösztöndíj lehetőségek, tanulók kollégiumi elhelyezése, a gyakorló oktatás feltételeinek javítása)

c. A jogalkotási segítség törvényhozási-, és rendeleti szinteken egyaránt szükséges (indokolatlan szigorítások mellőzése az élelmiszer-feldolgozásban, az állattartásban, a környezetvédelem terén, a lehetőség határain belül a hazai termékek piacvédelme, az államilag támogatott szaktanácsadás ésszerű szabályozása).

d. EU forrásokkal támogatott programok megvalósításában, annak ellenére, hogy azokat a Bizottság is jóváhagyta, lehetnek kihasználható lehetőségek. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban, az egyéb úgynevezett Operatív Programokban is jelentős módosítások lehetségesek a megvalósítás fázisában. Konkrétan: az ÚMVP elfogadott intézkedései közötti forrásátcsoportosítás és a pályázati feltételek (jogosultsági kritériumok) megfogalmazásában (az FVM keretében a pályázatokról rendelet intézkedik) el lehet érni, hogy a még fel nem használt fejlesztési forrásokat a vázolt célokra koncentráljuk és meghatározott feltételekhez (integrációban való részvétel) kössük. Ugyanígy a képzésre és szaktanácsadási rendszer működtetésére rendelkezésre álló források is e cél mögé rendelhetők. Más (nem az agrártárcához tartozó) Operatív Programokból is kínálkozik lehetőség, például az infrastruktúra fejlesztésre. Az élelmiszer-feldolgozás támogatásában - az ÚMVP keretén túl - is adódhatnak lehetőségek. Természetesen a 2013 utáni időszakra szóló tervek és programok sokkal több lehetőséget kínálhatnak majd.

2.3 Finanszírozás

A finanszírozás, a lehetőségek megteremtése a rendszer legkritikusabb pontja:

a. Támogatási lehetőségek. A vidékfejlesztési támogatások keretéből támogatási lehetőséghez a mezőgazdasági termelők (gazdaságok) és az élelmiszer-feldolgozók (korlátozottan, pl. az elsődleges feldolgozásra) juthatnak. Meghatározott fejlesztéseknél az integrátorok (ha jogi személyek) támogatási jogosultsága is megteremthető (pl. tárolók, elsődleges feldolgozók, több gazdaság által használt speciális eszközök, szaporítóanyag előállítás létesítményei).

b. Az Állami Fejlesztési Bank hitelnyújtása. A vázolt szerkezeti átrendeződés egy hosszabb folyamat eredménye lehet, és a kapcsolódó fejlesztések jellemzően lassan megtérülő befektetések. Ehhez a gazdálkodóknak, de a kapcsolódó szervezeteknek sincs elegendő tőkéjük. Szükség van hitelekre, de támogatott hitelnyújtásra kereskedelmi bankoknál nincs lehetőség. Az állam bankja nyújthat hosszú futamidejű hiteleket, egyrészt a viszonylag tőkeerős integrátoroknak, másrész a gazdálkodóknak.

c. Kereskedelmi bankok részvétele. Azzal is lehet számolni, hogy - korrekt üzleti szabályzás ismeretében - a gazdák, gazdaságok részesedést szereznek az integrátor szervezetekben, és amennyiben az integrátor ezáltal (vagy anélkül is) tőkeerős szervezet, a kereskedelmi bankok feltehetően bekapcsolódnak a finanszírozásba (a folyó finanszírozásba és közös fejlesztések esetén).

2.4 Állami szabályozást igénylő agrárstratégiai kérdések

Birtokpolitika

A földtulajdon és a földhasználat jelentős mértékben elválik egymástól. A bérelt mezőgazdasági terület 3 526,61 hektár (60,9%). Ha a földhasználók nagyobb arányban a földtulajdonosok lennének, a bérleti díj nagyrészt az agráriumban maradna és feltételezhetően ott is fektetnék be, ami a mezőgazdaság fejlesztésének elengedhetetlen feltétele. A bérelt föld további bérbe adását tiltani kell. A magánszemélyek tulajdonában lévő földek eladását a bérleti díj adóztatásával lehet ösztönözni. Az állattartó ágazat érdekében az integrált állattartásba bekapcsolódó családi vállalkozások mezőgazdasági földbérlését és -vásárlását az optimális méretű állattartás trágyahozamához szükséges mértékben támogatni kell. Hasonlóan a társas vállalkozások földvásárlását is akkor, ha a gazdasági tevékenységek között igazoltan nagy létszámú állattartási profil is megtalálható és annak meghatározott idejű fenntartását vállalják. Azonban egyrészt 2014-ig a földtulajdonosok kivárnak, másrészt a földhasználók keresletét fizetőképességük korlátozza. A saját tőke hiányát csak a banki hitelezés felfutása pótolhatná, ami jelzálogfedezet mellett reális elvárás is lehet. Az állami tulajdonú mezőgazdasági földek eladása nem indokolt. Számottevő élőmunka-, azon belül szakképzetlen élőmunkaigényt biztosíthat a kertészeti ágazatban a zöldség- és gyümölcstermelés bővítése. Ennek érdekében az állami földalap földrajzi elhelyezkedésétől függően a kertészeti célú hosszabb távú bérlést támogatni kell. A mezőgazdasági földterület aprózódását az örökösödés szabályozásával meg kell akadályozni.

Az alapvető élelmiszerek ÁFÁ-ja

Az Európai Unió tagországainak nagy többségében az élelmiszerek ÁFA-kulcsai jelentős mértékben alacsonyabbak, mint Magyarországon (míg az élelmiszer-ÁFA az EU 27 átlaga nem éri el a 10%-ot, addig hazánkban 18%). Az élelmiszereknél, azon belül az alapvető élelmiszereknél az ÁFA-csökkentés mellett több érvet lehet felsorolni:

• a feketegazdaság visszaszorítása szigorú ellenőrzéssel sem megvalósítható, ha a magasabb ÁFA-kulcs nagymértékű ösztönzést ad az ÁFA-csalásra; a számla nélküli értékesítés különösen hatékony rövid idő alatt értékesítendő élelmiszereknél (tőkehús, kenyér és egyéb pékáruk, zöldség és gyümölcs);
• a hazai termelésű élelmiszerek versenyképessége az importtermékekkel szemben javulna;
• a hazai termékek eladhatóságának növekedése lehetővé teszi a hazai termelés bővítését, ami viszont kedvező a foglalkoztatottságra.

Figyelembe véve a jogi korlátokat (csak három kulcs lehet), a költségvetési bevételi korlátot (az adóbevétel csökkenése a hiányt nem növelheti), a többlépcsős élelmiszer ÁFA-kulcs csökkentés indokolt lehet.