Vágólapra másolva!
A tegnapi emelkedést ma vaskos mínuszok követhetik. A főbb nyugat-európai parkettek és a magyar index is eséssel indították a csütörtöki kereskedést.
Vágólapra másolva!

Kötvényprogramot indít a MOL

1 milliárd dollár értékben bocsát ki 7 éves futamidejű kötvényeket a MOL, ami meghaladja a korábban indikált 890 millió dolláros keretet. A kamatozás 6,25 százalékos lesz. Szintén a vállalathoz kapcsolódó friss hír, hogy 16,7 százalékról 14,7 százalékra zsugorodott a részesedése a Nabucco-ban. Az olajipari cég 0,7 százalékos elgyengüléssel kezdte a napot.

Az OTP is vaskos mínuszokkal kezdte a mai napot, 1,3 százalékos lejtmenetben van jelenleg a bankpapír. A Magyar Telekom (-0,23%), a Richter (-0,2%) és az Egis (-0,8%) sem tudnak egyelőre a pluszos sávba kapaszkodni.

Engedékenyebb lehet a Trojka

A tegnapi pluszokat követően ma eséssel kezdtek a főbb nyugat-európai tőzsdék. A francia börze 1,04, a német 1,01, a spanyol pedig 1,03 százalékos lejtmenettel indította a napot.

8,5-9,5 milliárd eurós kiadáscsökkentést fogad el a Trojka (IMF, EU, ECB) görög sajtóértesülések szerint. Ez megközelítőleg 2 milliárd euróval kisebb az előírt 11,5 milliárd eurós mérséklésnél. A görög helyzetről a Trojka október elején adhat jelentést.

Egyik ausztrál szénbányájának a felfüggesztését tervezi a BHP Billiton. A lépésre a fokozatosan szűkülő kínai kereslet miatt lehet szükség. A bányatársaság papírja enyhe mínusszal kezdte a napot.

Spanyol és francia aukció is lesz ma, a spanyolok 3 és 10 éves államkötvények értékesítését tervezik. A franciák pedig 2, 4 és 5 éves papírokon adnának tovább.

Zsugorodnak a keleti piacok is

1,5-2 százalék körüli mínuszban mozognak az ázsiai tőzsdeindexek, a leghaloványabban a Nikkei és a Shanghai Composite teljesítenek.

Minimálisan jobb adatokat közölt a HSBC a szeptemberi kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindexről. A mutató kis híján egy éve inog az 50-es pontok környékén. A mai adat 47,8 pontra alakult.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!