11:56 Névérték alatt visszavásárolja a BÉT-en keresztül vállati kötvényeit az E-Star a legfrissebb bejelentés szerint, névértéken összesen 10 milliárd forintnyi tőkéről van szó. A művelethez majd külső finanszírozó által nyújtott kölcsön fog forrást biztosítani. Részeltesebb információval szerdáig áll elő a cég.
11:16 A tőzsde tájékoztatása szerint a szerdai kereskedés végéig felfüggeszti az E-Star törzsrészvényeinek és kötvényeinek kereskedését. Ezen időszak alatt a társaság olyan nagyobb horderejű bejelentést tehet, ami az értékpapírjai árfolyamát jelentősen befolyásolhatja.
9:34 A BÉT közleménye szerint a részvény kereskedése mellett a 2012-ben, 2014-ben, 2015-ben és a 2016-ban lejáró kötvények kereskedése is szünetel a parketten. A felfüggesztés pillanatában a részvény 1,2 százalékos emelkedéssel 435 forinton forgott.
Indoklás egyelőre nem jelent meg a tőzsde honlapján, de elképzelhető, hogy a vállalat egyre súlyosabb likviditási gondjaival kapcsolatos bejelentés érkezik ma.
Súlyos gondokat kell megoldani
Az E-Star helyzete meglehetősen forróvá vált az elmúlt hónapokban. Október 24-én mintegy 1,5 milliárd forint értékű kötvénytartozást kellene a cégnek kiegyenlítenie, aminek a fedezete a jelenlegi tudásunk szerint nem áll rendelkezésre a vállalatnál. Eközben a legfontosabb ügyfeleknek számító önkormányzatok közül többen nem tudnak vagy nem akarnak fizetni az E-Star szolgáltatásaiért.
Az E-Star kálváriájáról korábban több cikkünkben is írtunk.
E-Star