Vágólapra másolva!
Elmaradt a nagyobb vérfürdő a hazai részvénypiacon a pénteki leminősítés ellenére, a BUX minimális mínuszban tanyázik nyitás után. A gyengébb nyitásban az európai piacokon uralkodó rosszabb hangulatnak lehet szerepe, ugyanis kisebb veszteségeket hoztak össze a külföldi tőzsdék a katalán parlamenti választások végeredménye miatt kialakult nyugtalanság következtében. A befektetők az eurózóna pénzügyminisztereinek mai találkozója előtt amiatt is aggódhatnak, hogy Görögország megkapja-e az újabb hitelrészletet. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Görög döntés előtt kivár Ázsia
Vágólapra másolva!

Jól tartja magát a BUX

Lefelé vette az irányt nyitás után a magyar részvényindex a pénteki leminősítés és az európai piacok gyengébb kezdése következtében, bár a nagyobb zuhanás meglepetésre elmaradt. Mint ahogy rámutattunk, jelentősebb eladói nyomás vélhetően azért nem alakult ki, mert az utóbbi időben amúgy is kissé lemaradozott a hazai parkett a különböző kormányzati intézkedések következtében. A BUX 0,2 százalékot veszített eddig értékéből, amivel illeszkedik régiós társai teljesítményéhez.

A befektetők hangulatát az sem tudta elrontani, hogy szeptemberben 3,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi értékesítés volumene Magyarországon egy év alatt.

Forrás: [origo]

A hazai tőzsdét eddig a blue-chipek húzzák lejjebb, a MOL 0,3 százalékos mínuszban tanyázik, miután újabb célárcsökkentés érkezett a papírjaira, ezúttal az HSBC vágta vissza prognózisát. A vállalat egyébként 700 millió forintnyi közműadót fizethet a Népszabadság számításai szerint.

Az OTP szintén mínuszban nyitott, már 0,6 százalékkal került lejjebb az árfolyama.

A Magyar Telekom 0,3 százalékos mínuszban kezdte a hetet annak ellenére, hogy az Unicredit elemzője vételre minősítette fel a vállalat papírjait. A telekomcégről kedvezőtlen hírek láttak napvilágot a közelmúltban, többek között a rájuk nehezedő terhek miatt egyre kevesebben látják teljesíthetőnek az 50 forintos osztalékot is.

A Richter kellemes meglepetésként enyhén erősödni tud az elmúlt napok gyengülései után, és 0,4 százalékos pluszban tanyázik, ami kisebb korrekciónak is tekinthető. A gyógyszergyártó részvényei az MSCI indexből való kikerülésük után kezdtek zuhanni, ami miatt továbbra is óvatosan érdemes bánni a papírokkal.

A tőzsdén jegyzett kisebb társaságok közül az E-Star még pénteki záróértékén tartózkodik. A cég egyébként pénteken folytatta kötvény visszavásárlását, és már a teljes kintlévő mennyiség 13,2 százalékát birtokolja.

A forint a pénteki leminősítés után jelentősen veszített értékéből a főbb devizákkal szemben, amiből a részvénypiac gyengébb teljesítménye miatt sem tudott eddig faragni. A további gyengülés viszont a BUX-hoz hasonlóan elmaradt, az euróval szembeni jegyzések a 282,4-es szintek körül mozognak, míg egy dollárért 217,5 forintot, egy svájci frankért pedig 234,1 forintot kérnek a bankközi devizapiacon.

EURHUF

Forrás: [origo]

A görögök és spanyolok miatt aggódik Európa

Kisebb csökkenéssel kezdték a hetet az európai piacok, melyben a mai görög döntéssel kapcsolatos bizonytalanság, valamint a katalán választások kisebb aggódást keltő eredménye játszhat szerepet. Tegnap ugyanis a Katalónia függetlenségével kampányoló párt nyerte meg a parlamenti választást, bár kétséges, hogy meglesz-e az abszolút többségük az elszakadás kiírásához szükséges népszavazáshoz.

A piaci szereplők nyugtalanok lehetnek amiatt is, hogy Görögország megkapja-e ma a túléléséhez szükséges következő hitelrészletet. Ezek következtében lefelé indultak el a részvényindexek, ahol a leggyengébben a katalán függetlenségi félelmek miatt a spanyol IBEX teljesít.

A német DAX-ot a ThyssenKrupp húzza lejjebb, melynek árfolyama 3,6 százalékot zuhant, miután a Credit Suisse vételről semlegesre minősítette le ajánlását a társaság papírjaira.

Forrás: [origo]

A vállalati hírek közül fontos megemlíteni, hogy 771 millió font értékben ad el Barclays (LSE) részvényeket a katari állami befektetési alap a warrantjai lehívásai miatt. A Deutsche Bank és a Goldman Sachs által bonyolított tranzakció keretében 303,3 millió részvényt adnak el 244-248 pennys árfolyamon. Katar maradhat továbbra is legnagyobb részvényes a bankban, 6,7 százalékos részesedéssel. A bejelentésre gyengüléssel reagáltak a részvények, 3,4 százalékot veszítettek értékükből a londoni tőzsdén.

Barclays (LSE)

Forrás: [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!