Lecsúszott a BUX
A BUX gyengülni kezdett késő délelőtt, és visszacsúszott a negatív tartományba. A magyar részvényindex 0,3 százalék körüli mínuszban mozog, amivel a szomszédos piacok sereghajtói közé tartozik.
A BUX-ot az OTP visszaesése rántotta vissza, a bankpapír a kezdeti pluszokból 0,4 százalékos mínuszba zuhant vissza. Ezen túl a Magyar Telekom tegnpai záróértékén mozog annak ellenére, hogy a kormánynál talán mégsem mondtak le az állami mobilcégről. Kovács Zsolt kinevezése a negyedik mobilpiaci szerepre készülő állami MPVI Zrt. élére ugyanis arról árulkodik, hogy az állam mégsem kíván teljesen lemondani a mobilpiacon való megjelenésről. A Magyar Telekom pedig ezzel újabb versenytársat kapna a már amúgy is szűkülő piacon.
A többi főbb papír közül a MOL minimálisan tegnapi záróértéke alatt tanyázik, a Richter viszont 0,8 százalékot, az Egis pedig 0,7 százalékot veszített már értékéből.
A kisebb papírok közül az E-Star tegnap történelmi mélypontot ütött, ahonnan úgy néz ki fel tud tápászkodni, és már 15 százalékos pluszban forognak a részvények. Ezt az a hír is segítheti, hogy a cég közzétette reorganizációs tervét a február 4-i csődegyezségi tárgyaláshoz, melyben a nyilvántartásba vett követelések kamatait és egyéb járulékait szeretné, ha elengednék a hitelezői. Továbbá a tőkekövetelések egy részét is szeretné elengedtetni a vállalat.
A forint heti mélypontján is megfordult délelőtt az euróval szemben, ahonnan kissé visszaerősödött, és a 294,7-es szintnél tanyázik dél körül. A dollár/forint árfolyama 221 körül, a svájci franké 237,6 körül mozog.
EURHUF árfolyama
Emelkedő hozamok az ÁKK aukcióján
Az ÁKK ma 3 éves, 5 éves és 10 éves lejáratú kötvényekből tartott aukciót, melyeket átlagos érdeklődés mellett kapkodtak el az érdeklődők. Az átlaghozamok azonban emelkedtek, a 10 éves lejáratú papír esetében például több mint 26 bázisponttal haladja meg az előző aukción kialakult átlaghozamot.
Meglepték a piacot a délelőtti makroadatok
A kezdeti kisebb mínuszokat eltűntették délre az európai piacok, melyben a vártnál jobb délelőtti makroadatok voltak a segítségükre. A nemrég publikált értékek ugyanis az eurózóna és Németország iparának és szolgáltatószektorának a javulásáról árulkodnak.
Az eurózóna feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe 46,1 pontról tízhavi csúcsára, 47,5 pontra emelkedett januárban, ami jóval meghaladja a 46,5 pontos elemzői várakozásokat. Az eurózóna szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzserindexe pedig 48,3 pontra ugrott januárban a decemberi 47,8-ról, ami szintén magasabb, mint a 48 pontos várakozás.
Németországban is a gazdaság javulását mutatják ezek a makroadatok, a feldolgozóipari beszerzési menedzserindex 48,8 pontra ugrott a várt 46,8 pont helyett, míg a szolgáltatószektorbeli beszerzési menedzserindex 55,3 pontos értékével szintén meghaladta az 52 pontos prognózist.
A vártnál jobb makroadatok felerősítették a reményt, hogy a zóna gazdasága újra fellendülhet. A túlzott optimizmus ugyanakkor azért nem indokolt, mert az indexek 50 pont alatti értékei még mindig a szektorok zsugorodását mutatják.
A nagyobb emelkedések a börzéken pedig továbbra is a világ legnagyobb kapitalizációjú vállalatának, Apple-nek a vártnál gyengébb gyorsjelentési számai miatt maradhatnak el. Ezen túl az IMF 3,5 százalékra vágta vissza a világgazdaság idei évre vonatkozó növekedési prognózisát, és túlzott pénzpiaci optimizmusra figyelmeztett a szervezet vezető közgazdásza tegnap.
Ezek után 0,1-0,3 százalékos pluszokat lehet látni Európában. A legjobban a tegnap négy és féléves csúcsán záró FTSE mozog, melyet leginkább az Unilever 3 százalékos erősödése segít. A vállalat részvényei történelmi magasságokban mozognak, miután tegnap a cég a várakozásokat felülteljesítő eredményeket tett közzé.
.
A német DAX továbbra is ötéves csúcsa körül mocorog, amiben a Commerzbank 0,3 százalékos plusza is szerepet játszik. A bank visszatért a negatív tartományból, ahova azért kerülhetett, mert bejelentették, hogy 4-6 ezer embert fognak elbocsátani.
A Siemens 3,8 százalékos eséssel hátráltatja a DAX-ot, mivel a társaság az új megrendelések mennyiségében éves alapon 3,3 százalékos zsugorodásról számolt be tegnapi gyorsjelentésében A céggel kapcsolatos további hír, hogy a részvényesei megszavazták az Osram világítástechnikai részleg leválasztását, ami komoly kihívásokkal szembesült az elmúlt években a növekvő költségek, a zsugorodó európai gazdaság, illetve a csökkenő megrendelések miatt. Az egységet viszont április környékén tőzsdére vinnék. Minden 10 Siemens részvény után 1 Osram papírt kapnak a tulajdonosok.
Zuhanásra felkészülni, az Apple ránthatja le Amerikát
Amerikában vélhetően minden szem az Apple-re fog szegeződni, mely folytathatja zuhanását a gyengébb gyorsjelentése után, amivel a részvénypiacokat is magával ránthatja. A Nasdaq határidős árfolyama 1,3 százalékos mínuszban forog, míg az S&P 500 futures 0,2 százalékkal, a Dow Jones futures pedig 0,1 százalékkal került lejjebb.
A gyorsjelentési szezon is folytatódni fog, ma 27 S&P 500 komponens teszi közzé számait, piacnyitás előtt a 3M (NYSE), a Celgene (Nasdaq) eredményeire figyelhetnek a befektetők, míg piaczárás után a Microsoft (Nasdaq), az AT&T (NYSE) és a Starbucks (Nasdaq) negyedéves jelentése lehet fontos.
Továbbá makroadatok közül a heti friss munkanélküli segélykérelmek számát is közzéteszik, melyre 360 ezer fős értéket várnak előzetesen.