A korábbi 35 euróról 38,5 euróra emelte az OMV részvényekre vonatkozó célárfolyamát az Erste elemzője, a felhalmozás javaslat megerősítése mellett. A szakértő szerint az osztrák olajipari vállalat jóval világosabb előrejelzést adott a kitermelésük jövőbeli növekedésével kapcsolatban, melyből kiderül, hogy a szénhidrogén kitermelésük 2013 után jelentősen megélénkülhet.
Ezentúl a Gazprommal kötött hosszú távú gázszerződések újratárgyalása megemelheti az OMV kitermelt gáz értékesítéséből származó bevételeit, mivel a várakozások szerint jóval előnyösebb feltételekkel fognak tudni megállapodni az orosz gázóriással. Ez az Erste számításai szerint 70-100 millió euróval is megnövelheti az OMV üzemi nyereségét.
Az Erste szerint az OMV 329 ezer hordónyi kőolaj-egyenértékes kitermelésére lesz képes naponta a következő három évben, amivel az elemzőház megemelte az erre vonatkozó korábbi becslését, mely 316 ezer hordóra vonatkozott. Az elemző ugyanakkor pesszimistább az OMV-nél, mivel az osztrák társaság napi 350 ezer hordónyi kőolaj-egyenértékes kitermelésére számít. Az Erste elemzőjének indoklása szerint a források természetes csökkenésével kapcsolatos eltérő kalkuláció játszhat szerepet az eltérésben.
Mi az a kőolaj-egyenérték? A kőolaj-egyenérték egy olyan olaj- és energiamérték, amivel a különféle energiahordozók mennyisége összehasonlíthatóvá válik, például a kitermelés, készletek vagy a felhasználás terén. |
Az Erste elemzője optimistább az OMV-t követő szakértőknél, akik átlagosan alig kevesebb, mint 32 eurós fair értéket fogalmaztak meg az olajtársaság részvényeire az utóbbi hetekben.