Kína legnagyobb olajtársasága, a China National Petroleum Corp. (CNPC) tárgyalásokat folytat az Enivel az olasz vállalat egyik mozambiki gáz projektjének egy részének megvásárlásáról, melynek értéke 4 milliárd dollár.
Az Eni költségmegosztás céljából válna meg egyik gázkitermelő blokkjának 20 százalékától - írja a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. A két fél már fél éve tárgyal az ügyletről, azonban megállapodást eddig még nem sikerült elérniük. A vállalatok nem kívánták kommentálni az értesüléseket.
Mozambik a világ egyik legnagyobb gázlelőhelyének számít 250 ezer milliárd köbméter bizonyított tartalékával. Az afrikai ország teljes gázkészlete a világ jelenlegi gázfogyasztását több mint 2 évig fedezné. Mozambik bányászati minisztere szerint a következő évtizedben 50 milliárd dollárnyi befektetésre lenne szüksége az országnak, hogy fejleszteni tudják és kiépítsék a megfelelő infrastruktúrát a gáziparban.
A kínai olajcégnek kifejezetten előnyös lenne, ha meg tudná vetni a lábát az országban, ugyanis változatlanul óriási a nyersanyagigénye az országnak, melynek kielégítésére a CNPC már több olaj és gázmezőt vásárolt az utóbbi időben szerte Afrikában.
A növekvő nyersanyag kereslet miatt több kínai olajtársaság is terjeszkedik Afrikában, például a Sinopec is tárgyalásokat folytat az Afrenc vállalattal különböző üzemegységek megvásárlásáról.
Mozambikban az Eni és az Anadarko Petroleum számít a két legnagyobb kitermelőnek, és épp tavaly egyeztek meg a szorosabb együttműködésükről. Ennek keretében a világ második legnagyobb cseppfolyós földgáz előállító üzemét (LNG) fogják megépíteni, melyből 2018-ban kezdik meg a gáz exportálását. Mint ahogyan az Investor.hu hasábjain is írtunk róla, Afrika a hatalmas gázmezői miatt fontos szerepet tölthet be a földgáz piacán, de még várni kell arra, hogy meghatározó szereplővé nőhessék ki magukat.
Olaszország legnagyobb olajtársasága eddig 75 ezer milliárd köbméter gázt talált az országban, ami a vállalat történetének legnagyobb felfedezése. Az Eni részvényei 1,1 százalékos pluszban forognak jelenleg.
Eni (Milánó)