Az elmúlt két hónap során már másodjára csökkentett aranyár előrejelzésén a Goldman Sachs. A szakértők szerint az idei évben 1610 dollár helyett csak 1545 dollár lehet a nemesfém átlagára. A 2013-as évben eddig 1625 dollár körül ingadozott a nemesfém, tehát a jelenlegi szintekről masszív visszazuhanást vizionálnak. Jövőre pedig további áresés jöhet, 2014-ben 1350 dollár körül alakulhat az átlagos aranyár, holott korábban még 1590 dollárt jósoltak.
A Goldman Sachs szakemberei nem várnak nagyobb ugrást az arany esetében 2013 második felében, mivel a ciprusi eseményekkel kapcsolatban nem számolnak komolyabb következményekkel, ráadásul az amerikai gazdaság lassulása sem feltétlenül hajthatja felfelé az árakat.
Kedden a Deutsche Bank is a hasonló lépéshez folyamadott, mint a Goldman. Ők közel 12 százalékkal 1637 dollárra vágták vissza a 2013-as átlagárukat, míg a 2014-eset 4,7 százalékkal lefelé korrigálták 1810 dollárra.
Mivel az arany nem fizet osztalékot, nem biztosít hozamot a tulajdonosának, ezért olyan időszakban, amikor a befektetők viszont éheznek erre, akkor a nemesfémek nem feltétlenül jelentik a megfelelő befektetési alternatívát. Ráadásul az inflációs félelem sem fenyegeti a piaci szereplőket, amikor is az arany jól szokott szerepelni. A hét elején bővebben foglalkoztunk az arannyal, amiről az elemzést itt lehet elolvasni: A medvepiac szélén az arany?