Kiemelkedik Európából a BUX
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/VTKlspj7K4sacKtkZ3F49lZrkdBOUqPfd37YTe_T_7s/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwOWI5NzQxNzlmMTQzZGE4YmNmN2RlMzUxZWYzMzM3.webp)
Felülteljesítő a BUX
Felülteljesít eddig a budapesti tőzsde pár tizedes pluszával, amit elsősorban a Richternek és a Magyar Telekomnak köszönhet. A magyar börze pedig nemcsak a régióban halad az élen de egézs Európában is.
A nagyobbik gyógyszergyártóban ráadásul elég nagy a forgalom, messze lepipálva ezzel az OTP-t és a Molt is. Az olajcég nem mutat nagy elmozdulást, továbbra is 16000 forintos szintjén egyensúlyozik.
Az OTP ellenben lefelé veszi az irányt, és már 4200 forint alatt tartózkodik, elég alacsony forgalom mellett. A Magyar Telekom 0,7 százalékkal megy felfelé, az Egis ellenben csak tegnapi záróértékének közelében van. Záráshoz közeledve azonban felélénkülhetnek a mozgások, hiszen a hónap utolsó kereskedési napján többször tapasztalhattunk már ilyet.
A Richter árfolyama
Az ELMŰ és az ÉMÁSZ is a tavalyival nagyjából azonos nagyságú bevételre tett szert az első félévben, ugyanakkor amíg az ÉMÁSZ 5 százalékos profitbővülésről számolt be addig az ELMŰ nyeresége 32 százalékkal zsugorodott az időszak során.
Nem tartott sokáig a forint ereje, mivel bár reggel benézett 300 alá is az euróval szembeni árfolyam, nap közepén már újra a 301-es szintet közelíti a hazai deviza. A dollár/forint 227,1-nél, míg a svájci frankkal szembeni jegyzések 244-nél ingadozik.
EUR/HUF
Elszomorodtak a befektetők Európában
Több makroadat is napvilágot látott ma az eurózónából, a munkanélküliségi ráta továbbra is 12 százalék fölött áll, ez pedig még mindig olyan magas szint, ami nagy kihívások elé állítja az országokat. A korábban publikált GDP-adatokból már azt lehetett látni, hogy elindult a kilábalás, azonban a stagnáló munkanélküliség még problémákat okozhat.
A piacok nem is reagáltak túl jól az adatokra, a korábbi minimális mínuszok kicsivel mélyültek. A gazdasági bizalom azonban nagyobb mértékben javult az eurózónában, mint azt előzetesen várták, ráadásul 2 éves csúcsot ütött, azonban úgy tűnik kevésbé érdekli a befektetőket. A térségben az előzetes számok alapján az infláció mértéke 1,3 százalékos volt éves alapon, egy tized százalékponttal alacsonyabb mint a prognosztizált.
Lenyűgözte a befektetőket a L'Oréal, mivel a világ legnagyobb kozmetikai cége szépen növelte eredményét az idei első félévben, ráadásul a cég megerősítette idei évre vonatkozó várakozásait is. Ezért el is kezdték vásárolni a részvényeket a piaci szereplők, 4 százalékos pluszba segítve a papírokat.
A L'Oréal árfolyama (Párizs)
A vártnál magasabb üzemi profitot ért el az év első hat hónapjában az Hermés. A luxusipari ráadásul megerősítette éves várakozását is, így akár 10 százalékkal is növekedhet az árbevétel 2013-ban, ha nem lesznek nagy mozgások a devizaárfolyamokban. A teljes évre vonatkozó profit az árbevétel százalékában pedig elérheti a 2012-es rekordértéket is. A luxuscég papírjai 2,8 százalékkal lendültek felfelé.
Könnyen keresztül húzhatják a világ második leggazdagabb emberének, Carlos Slimnek a számításait. Egy független alapítvány, a KPN Foundation ugyanis megakadályozná a holland KPN telekomcég felvásárlását, melyet a telekommogul az érdekeltségi körébe tartozó América Móvilon keresztül kíván végrehajtani. A hírekre a KPN részvényeit több mint 5 százalékos mínuszba lökték a befektetők.
A KPN árfolyama (Amszterdam)
Egyelőre Amerikában úgy tűnik nem foglalkoznak a befektetők a magas európai munkanélküliséggel, a határidős indexek alapján ugyanis kisebb pluszok várhatóak a New York-i nyitásban. Délután jön a Michigan-i fogyasztói bizalmi index és a Chicago-i beszerzési menedzserindex, ami majd irányt adhat a piacoknak, de fontos lesz az amerikai háztartások személyes jövedelmének és kiadásainak változását mutató adat is.