Ritkán fordul elő, hogy Gyürk András, a Fidesz-KDNP, és Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője egyetértene valamiben. De pontosan ez történt a legutóbbi plenáris ülésen, amikor az Oroszországot Németországgal összekötő gázvezeték, az Északi Áramlat 2 megépítéséről volt szó. Nemcsak ők, hanem a legtöbb felszólaló arra kérte az Európai Bizottságot, hogy állítsa le a beruházást.
Egyelőre viszont nem világos, hogy a Bizottságnak van-e erre jogköre. Az unió Harmadik Energiacsomagja 2009 óta kimondja, hogy
a gázvezeték tulajdonosa nem lehet azonos a szállított gáz tulajdonosával.
Az Északi Áramlat 2 ennek egyértelműen nem felel meg, a tulajdonosa 50 százalékban az orosz Gazprom, ami a gázt töltené bele, ha elkészül (a másik 50 százaléka az E.ON-é, az OMV-é, a Shellé, a Wintershallé és az Engie-é, 10-10 százalékos arányban).
Az unió pont erre hivatkozva torpedózta meg a Déli Áramlat építését,
ami dél felől Közép-Európába szállította volna a Gazprom gázát.
Az Északi Áramlat 2-t építő konzorcium álláspontja szerint az uniónak és
az uniós jognak semmi köze az új vezetékhez, mivel az nem a szárazföldön, hanem a Balti-tenger fenekén futna.
Az építéshez csak azon országok hatóságainak engedélye kell, amik felségvizeit (egész pontosan kizárólagos gazdasági övezeteit) a vezeték érintené. Ezek: Oroszország, Finnország, Svédország, Dánia és Németország.
Mivel az első Északi Áramlat minden szükséges engedélyt megkapott ezektől a hatóságoktól, a konzorcium szerint az új vezetéknek is meg kell kapnia az engedélyeket, hiszen a nyomvonala pontosan ugyanaz lesz, mint az első vezetéké.
A konzorcium olyannyira nem vár az unióra, hogy már megrendelték a vezetékhez szükséges csöveket.
Az Európai Bizottság, különösen Miguel Arias Canete energiapolitikai biztos már többször hangot adott fenntartásainak a projekttel kapcsolatban, viszont egyelőre nem lépett semmit sem. Canete azt mondta,
kapcsolatba léptek a német hatóságokkal, adatokat kértek a projekt elbírálásához.
A Bizottság saját jogi szolgálata azon az állásponton van, hogy a vezetékre nem vonatkoznak a Harmadik Energiacsomag előírásai.
A Bizottság ennek ellenére felvehetné a kesztyűt, ha akarná, a kézenfekvő lépés az lenne, ha a luxemburgi Európai Bírósághoz fordulna. Alan Riley jogászprofesszor szerint az uniós jog igenis vonatkozik az Északi Áramlat 2-re. Riley szerint egyébként már az érintett országok hatóságainak meg kellene tagadniuk az engedélyek kiadását, mert a Harmadik Gázdirektíva alapján csak olyan projektet engedélyezhetnek, aminek a tulajdonosa és a szolgáltatója nem azonos.
A vezetéket építő konzorcium hiába mutogat az első Északi Áramlatra,
mert amikor az épült, a jelenleg hatályos uniós jogszabályok még nem voltak érvényben.
Egyszóval az Északi Áramlat 2 megépítése még nincs kőbe vésve. A felszínen jogi kérdés, hogy az Európai Bizottság vagy a vezetéket ellenző közép- és kelet-európai tagállamok keresztbe tudnak-e feküdni neki. A háttérben azonban politikai és gazdasági érdekek húzódnak meg.
Az új vezeték megépítését ellenzők az alábbi érveket szokták felhozni:
Ami a gázfüggőséget illeti, azon az Északi Áramlat 2 nem változtatna, hiszen ebből a szempontból se nem oszt, se nem szoroz, hogy az orosz gáz milyen csövön érkezik Európába,
így is, úgy is a Gazpromtól jön.
Az orosz gáz kiváltására pedig nemhogy éveken, de évtizedeken belül sincs esély.
Igaz, az új szállítási kapacitás kiépülésével a puszta igény csökkenne az alternatív források iránt. Az Északi Áramlat jelenleg évi 55 milliárd köbméter gázt tud szállítani, a tervezett csőpárral ez megduplázódna. Az elmúlt években az egész Európai Unió teljes földgázigénye 400 milliárd köbméter alatt mozgott, a megduplázott Északi Áramlat majdnem a teljes jelenlegi orosz importot elbírná.
Ellátásbiztonság szempontjából Ukrajna már az Oroszországgal vívott gazdasági és fegyveres háború előtt is bizonytalansági tényező volt, azóta pedig még inkább az. (Hogy az ukrajnai helyzet elfajulása kinek a hibája, az most mellékes.)
A Balti-tenger mindenképpen biztonságosabb útvonal, mint Ukrajna.
A keleti tagállamok gazdasági ellenvetései viszont megalapozottak. Az új Északi Áramlattal a keleti országok biztosan tranzitdíjaktól esnének el, Németországon keresztül pedig valószínűleg drágább lenne a gáz.
Viszont ami a keleti tagállamoknak veszteség, az Németországnak és a nyugati tagállamoknak nyereség, éppen ezért támogatják a projektet.
Berlin annak ellenére áll ki teljes mellszélességgel mellette, hogy már most komoly politikai árat fizet érte.
Angela Merkelnek és kormányának el kell adnia a német választóknak és a többi uniós tagországnak, hogyan egyeztethető össze az Oroszország elleni kemény fellépéssel (beleértve a gazdasági szankciókat) a 10 milliárd euró értékű összeborulás a Balti-tenger alatt.
Németország az Északi Áramlat 2 támogatásával elidegeníti magától a keleti tagállamokat, különösen Lengyelországot, amely nemcsak gazdaságilag érzi magát fenyegetve, de történelmi okokból gyanakvással tekint mindenre, ami Moszkvával kapcsolatos.
Berlin ráadásul magára húzza a kettős mérce vádját: a Déli Áramlat megépítését Németország a Harmadik Energiacsomagra és az orosz gázfüggésre hivatkozva ellenezte. A német kormány széttárhatja a karját, mondván, nem tehet róla, hogy az Északi Áramlat más lapra tartozik, mint a Déli (az egyik tengeri, a másik szárazföldi vezeték), de ez sokak fülében jogi csűrés-csavarásnak hangzik.
Mindezt úgy, hogy az európai gazdaságnak igazából nincs szüksége még egy Északi Áramlatra, sőt jó ideig semmiféle új importkapacitásra nem lesz szüksége. Az európai gázszövetség, az Eurogas 2025-re alapesetben évi 455 milliárd köbméteres, 2035-re 471 milliárd köbméteres összeurópai fogyasztást vár, ezt a meglévő kapacitásokkal minden további nélkül el lehet látni.
Az unió gázigényét ráadásul az előrejelzések évek óta túlbecsülik,
2010 óta csökken, pedig az elemzők mindig növekedést várnak.
A szén olcsó, a kőolaj olcsó, rohamosan terjednek a megújuló energiaforrások, különösen Németországban. És akkor még nem beszéltünk a cseppfolyósított földgázról (LNG), ami szintén egyre olcsóbb. Az unió LNG-importja az elmúlt években évi 50 ezer köbméter alatt volt, miközben az európai gázinfrastruktúra-szervezet (GIE) adatai szerint a nagy terminálok visszaalakítási kapacitása 2015-ben 203 milliárd köbméter volt évente (a cseppfolyósított gázt vissza kell alakítani, hogy a kikötőkből gázvezetékeken tovább lehessen szállítani), ez a már építés alatt álló fejlesztésekkel 2019-re eléri a 221 milliárd köbmétert.
Az unió gazdasága lassan nő, ezért nincs igény több földgázra,
a kemény telek évről évre elmaradnak. Csodaszámba menne, ha a következő években az unió sokkal több gázt fogyasztana, mint most.