Az új üzemben gépjárművek alkatrészeihez hővédőpajzsokat gyártanak majd, a sorozatgyártás év végén indul a nagy mértékben automatizált, 10 ezer négyzetméteres termelőüzemben.
Thomas Jessulat pénzügyi igazgató beszámolt arról, hogy a cég hosszú ideje van jelen Kecskeméten, jól ismerik a régiót. A helyszín különösen fontos a nemzetközi gépjárműipar számára,
Kecskemétet egyebek mellett a jó infrastruktúra, a nemzetközi vasúthálózat közelsége, és a kiváló oktatási színvonal miatt választották.
Kiemelte a beruházás gyorsaságát, megemlítve, hogy február közepén kapták meg az építési engedélyt a 12 hektáros területre. Elmondta, az ElringKlinger a zöld technológiákra összpontosít, és fontosnak tartja a károsanyag-, a széndioxid-kibocsátás csökkentését.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere kiemelte, hogy az ElringKlinger a több mint 25 éves jó együttműködést azzal koronázza meg, hogy az ipari park működtetése mellett a jövő technológiáját képviselő gyártókapacitást létesít a városban.
Kitért arra, hogy
az elmúlt években Kecskeméten a nemzetközi működőtőke és vállalati tőke 500 milliárd forint (1,6 milliárd euró) értékben fektetett be, ehhez társul egy csaknem 200 milliárd forintos (650 millió eurós) kormányzati és önkormányzati saját erős fejlesztési forrás.
Hozzátette, az autóipar, a nemzetközi vállalatok jelenlétének nagyon jól lehet érezni a hatását Kecskeméten. Fejlődik az infrastruktúra, a közlekedés, az oktatási intézmények, a felsőoktatás, a szociális ellátóhálózat, a kulturális és sportélet a városban.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerint folyamatosan és meredeken nő a magyarországi német ipari jelenlét,
a visegrádi országok együttesen már nagyobb kétoldalú kereskedelmet folytatnak Németországgal, mint Franciaország vagy az Egyesült Államok.
Az interneten közzétett adatok szerint a baden-württenbergi székhelyű ElringKlinger Group 2015-ben 1,5 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 1,3 milliárd euró után.