A Magyar Nemzeti Bank ma publikált határozatában visszavonta a Colombus Global Alapkezelő befektetési alapkezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét.
A jegybank egy tavalyi vizsgálat megállapította, hogy a Colombus Global Alapkezelő az általa kezelt részalapok kapcsán a nettó eszközérték-számítás (és eszközértékelés), továbbá az ehhez kapcsolódó befektetési döntéshozatal, illetve kockázatkezelési és likviditáskezelési tevékenység vonatkozásában sem tudott
hitelt érdemlő adatokat szolgáltatni.
Ezért az alapkezelő nem felelt meg ellenőrizhetőség követelményének.
A Colombus Global Alapkezelő emellett nem rendelkezett megbízható, jogszabályszerű elektronikus portfólió-nyilvántartási rendszerrel sem, amely az erre vonatkozó konkrét jogszabályhely sérelmén túl ugyancsak hozzájárult az alapkezelő által végzett alapkezelési tevékenység ellenőrizhetetlenségéhez.
A vonatkozó magyar jogszabályi előírások szerint
az alapkezelő által kezelt alapok megszűnési eljárását is meg kell indítani.
Tekintettel azonban arra, hogy a Colombus Global Alapkezelő által kezelt részalapok harmadik országbeli (British Virgin Islands), nem saját kibocsátású alapok, azok további sorsa vonatkozásában a British Virgin Islands-en hatályos jogszabályi rendelkezések bírnak relevanciával.
A Colombus Global Alapkezelő a tőkepiac egészéhez mérten viszonylag
csekély súllyal rendelkezett,
figyelemmel arra, hogy az általa kezelt részalapokba tartozó eszközök értéke mintegy
6,6 milliárd forint volt.