A Debreceni Egyetemisták Vállalkozásfejlesztő Innovatív Közössége (DEVIK) 3 és fél évvel ezelőtt jött létre a Gazdaságtudományi, valamint később a Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar támogatásával, írja a Magyarmezőgazdaság.hu. A szervezet havonta egyszer olyan előadásokat és kerekasztalbeszélgetéseket tart, melyen a hallgatók hasznos információkhoz juthatnak leendő vállalkozásuk elindításához.
A vállalkozói ökoszisztéma fejlesztése kapcsán Bács Zoltán kancellár azt hangsúlyozta, hogy a Debreceni Egyetem szervezeti felépítése mellett a környezetét is igyekszik olyanná alakítani, ami segíti a vállalkozó szellemű hallgatókat terveik megvalósításában. Létrehozták a Debreceni Egyetem Innovációs Alapját (DEINA), amelybe az egyetem minden piaci bevételének 5 százalékát teszik.
Az így felhalmozódott évi 5-600 millió forintból tudják támogatni az arra alkalmas projektek indulását az államháztartási szabályok szerint
– jelentette be Bács Zoltán.
Soha nem volt még annyi forrás Magyarországon a jó ötletek megvalósításához, mint napjainkban
- mondta Gémesi Zsolt, a DE Innovációs Ökoszisztéma Központ vezetője. A DEINA félmilliárd forintos keretösszegén túl a fiatal vállalkozók GINOP inkubátorra is pályázhatnak, illetve a kormány által létrehozott 620 millió forint keretösszegű támogatási alappal is számolhatnak az igazán innovatív ötletek gazdái.
A társaság jelenleg elérhető támogatási rendszerén túl hamarosan egy startup ösztöndíj bevezetését tervezik a hallgatók számára
- mondta Kovács Zsolt, az EH Invest Zrt. igazgatósági elnöke.
Lévay Csaba, a fővárosban évek óta sikeresen működő Bossconect Mentor Program alapítója kiemelte, hogy tevékenységüket ebben az évben szeretnék 15 további nagyvárosra, köztük Debrecenre is kiterjeszteni. Ennek lényege, hogy a sikeres vállalkozókból álló mentorok választanak maguknak egy-egy fiatalt, akiket havonta egyszer személyes találkozón látnak el tanácsokkal ingyenesen. A tervek szerint a cívisvárosól és a régióból körülbelül száz fiatal vehet részt majd a programban.