Vietnám lesz a következő okostelefon-nagyhatalom

vietnám, okostelefon
Vágólapra másolva!
A vietnámi okostelefon-gyártók erősítésre készülnek idén annak érdekében, hogy felvegyék a versenyt a külföldi vállalatokkal, köztük a Samsunggal, amely jelenleg uralja az ország piacát.
Vágólapra másolva!

Több vállalat is beszállni készül a feltörekvő vietnámi okostelefon-piacra. A Vingroup, amely az ország legnagyobb építkezési vállalata bejelentette, hogy idén okostelefonok gyártásába kezd. Közben a háztartási elektronikai eszközöket gyártó Asanzo is ötvenszeresére növeli a mobiljainak számát és idén már 600 ezer készüléket dobnak a piacra.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Mindkét cég az üzleti élet más területein megszerzett tapasztalatait próbálja kihasználni ebben a feltörekvő szektorban. Ugyan a Samsung értékesíti az országban eladott mobilkészülékek felét, a helyi cégek azonban az olcsó, egyszerű okostelefonokkal próbálnak piaci részesedést szerezni.

A Vingroup külön leányvállalatot hozott létre VinSmart néven, amely 131 millió dolláros büdzsét is kapott.

Ez az cég lesz majd felelős a telefonok gyártásáért és értékesítéséért. A VinSmart a tervek szerint gyárat is épít majd Vietnám ipari negyedében, Hai Phongban.

Az alkatrészek előállításával sem lesz gond, hiszen a Samsung miatt rengeteg beszállító érkezett az országba Japánból és Dél-Koreából, ők pedig az utóbbi időben a helyi cégeknek is elkezdték értékesíteni a különböző alkatrészeket.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A vietnámi okostelefon-piac hatalmas növekedésen ment keresztül az elmúlt években. A szektor 2017 óta 10 százalékot bővült, az eladások száma pedig 2014 és 2017 között megduplázódott, és

jelenleg pedig éves szinten 15 millió új készüléket értékesítenek.

A kínai gyártók is megérezték a lehetőséget. Az Oppo, amely 2012-ben lépett a piacra, mára már megelőzte az Apple-t, mint Vietnám második legnagyobb okostelefon-beszállítója. A Xiaomi pedig egy helyi e-kereskedelmi portállal társulva próbálja növelni az eladásokat. Ők kezdetben az olcsóbb eszközökre fókuszáltak majd, de később drágább telefonokat is készítenek majd.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Vingroup a Nikkei Asian Review szerint már amerikai vállalatokkal is összeállt annak érdekében, hogy minél előbb képesek legyenek olcsó telefonokat készíteni. Emellett pedig a különböző technológiákat vietnámi partnercégektől tanulják majd el.

Az Asanzo, amely főleg televíziókat készít, idén 8 millió dollárt költ arra, hogy fokozatosan növelje okostelefonok gyártását. A vállalat még 2017-ben lépett be a piacra, akkor két modellt dobtak piacra, ezidáig pedig mindössze 12 ezer készüléket sikerült legyártaniuk. Viszont mostantól negyedévenként kívánnak új telefonnal megjelenni Ázsiában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!