Súlyos autóbaleset történt Szatmárnémeti közelében, intenzívre került egy család

baleset,Románia
A sofőr előzés közben elvesztette az uralmát a jármű felett
Fotó: Facebook / maszol.ro
Vágólapra másolva!
Egy 20 éves sofőr előzés közben elvesztette uralmát az autó felett és egy fának ütközött Vetés községben vasárnap 12 óra körül.
Vágólapra másolva!

Súlyos baleset történt Szatmárnémeti közelében, Vetés községben vasárnap 12 óra körül. Egy Ford Mondeo 20 éves sofőrje előzés közben elvesztette uralmát a gépjármű felett és egy fának ütközött - írja a maszol.ro.

Az autóban hárman utaztak, a szülők és az egyéves kislányuk.

 Mindhármójukat a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályára szállították, több törést is szenvedtek. A legfrissebb információk szerint a két felnőttet intubálták, állapotuk kritikus, a kislányt is az intenzív osztályon ápolják. 

Az orvosok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a család valamennyi tagja túlélje a balesetet.

Amint arról nemrég beszámoltunk, frontálisan karambolozott két személyautó a Kazincbarcikát és Tardonát összekötő, 25127-es út 7-es kilométerszelvényénél. Péntek délután Cegléd mellett halálos balesetet szenvedett egy 19 éves nő, aki úgy utazott, hogy nem volt bekötve a biztonsági öve. Arról is írtunk, hogy kanyarodó teherautónak ütközött egy motoros egy gyorsforgalmi úton.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!