Ahogy az Origo bemutatta, a drónokat igen sokrétűen, és egyre nagyobb mértékben alkalmazzák a világon, számos iparágban, gazdasági szegmensben. A jelenlegi legnagyobb hálózatuk azonban Afrikában, Ghánában működik, illetve bővítik folyamatosan, ahol a cél több mint 2000 egészségügyi központ, illetve ellátóhely kiszolgálása ezekkel az eszközökkel. A napi 600 repülés 12 millió ember számára biztosíthatja a hozzáférést fontos gyógyszerekhez, vagy épp vérkészítményekhez, a fővárostól távoli, fejletlen infrastruktúrájú vidéki térségekben.
A szolgáltatást a kormány megbízásából a Zipline üzemelteti, jóval nagyobb volumenben, mint Ruandában, ahol 2016-ban indították el.
Ott két évre volt szükségük ahhoz, hogy a kezdeti egyetlen egészségügyi központ számát, amelyet a drónok segítségével ellátnak, 25-re növeljék. A cél Ghánában ennél jóval ambiciózusabb: 9 hónap alatt szeretnék elérni azt, hogy 2000 egészségügyi intézménybe jussanak el szükség szerint gépeikkel.
A 2016-ban elindított ruandai szolgáltatás keretében a cég drónjai több mint 1 millió kilométert repültek eddig, és mostanra elérték az országos lefedettséget.
A cél Ghánában is az, hogy a távoli országrészekben rendelkezésre nem álló gyógyszerek, oltóanyagok és más, az ellátáshoz szükséges készítmények hamar a gyógyító munkát végzők keze ügyébe kerüljenek. Például a kórházaknak nem kell mást tenniük, csak szöveges üzenetet kell küldeniük arról, mire van szükségük, miből fogytak ki, és már indulhatnak is a drónok a négy központi telephelyük egyikről a célhoz. A mostani bázisok révén az ország legtávolabbi pontjaiba is eljuthatnak 15-20 perc alatt a repülő szerkezetek, értékes szállítmányukkal.
"Ghána olyan államigazgatással és kormánnyal rendelkezik, amelyek nagyon-nagyon sokat fektetnek az infrastruktúrába, az egészségügybe és a technológiába" - mondja Keller Rinaudo, a Zipline vezérigazgatója. A cégvezető megerősítette: Ghánában is az országos lefedettség elérése a cél, és az, hogy a repülési idő semelyik célállomásra ne haladja meg a 15 percet az országon belül.
Ez a repülési idő ugyanis szó szerint életmentő lehet.
A cég több országban elindítaná szolgáltatását, többek között az Egyesült Államokban is. Itt az Amazon alapítója, Jeff Bezos, még 2013-ban beszélt először a tervezett drónos házhozszállításokról. Ám a fejlesztések a tervezettnél lassabban haladtak, és más versenytársak is csak nemrég kezdhették meg szolgáltatásaik biztosítását, illetve állnak azok engedélyezés alatt.