Összeszedtük, amit a székhelyszolgáltatásról tudni érdemes

Y
Vágólapra másolva!
A székhelyszolgáltatás az utóbbi években hiteles, elfogadott területté vált, amely könnyít a cégek és vállalatok adminisztrációs terhein, biztosítja a működéshez szükséges törvényi feltételek megvalósulását. A székhelyszolgáltatás hasznos lehetőség, amely sok fejfájástól megkímélhet egy cégvezetőt, ráadásul a helyi iparűzési adó tekintetében kivételes esélyt tartogat. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni Újlengyel nevét.
Vágólapra másolva!
Forrás: topcegalapitas.hu

Mi az a székhelyszolgáltatás?

Kezdjük az alapoktól, ismerjük meg bővebben a székhelyszolgáltatás jelentését. Első körben például rögzítsük a tényt, hogy Magyarországon a cégek és vállalkozások nem működhetnek székhely nélkül. Nincs erre törvényi lehetőség, így ez egy olyan probléma, amelyet minden cégnek meg kell oldania. Csakhogy erre nincs mindenkinek lehetősége: nem rendelkezik mindenki saját tulajdonú lakással, házzal, de az is előfordulhat, hogy bár van ingatlan az ember nevén, mégsem szeretné cégét az otthonába bejelenteni. Ilyenkor jönnek képbe a székhelyszolgáltatók.

Ez sokáig kényes területnek számított, az emberek trükköt, a törvények kijátszását sejtették az ilyen tevékenység mögött, olykor nem is tévedtek nagyot. Egy 2017-es jogszabály azonban pontosan meghatározta, hogyan kell működnie egy székhelyszolgáltatónak, az utóbbi években így folyamatosan nőtt az immár átlátható, ellenőrizhető terület megbecsültsége. Ha egy mondatban szeretnénk megfogalmazni a jelentését, az így nézne ki: a székhelyszolgáltatás során egy cég megbízás alapján, üzletszerű gazdasági tevékenység részeként ellátja partnere számára a székhellyel összefüggő feladatokat, kötelezettségeket. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, konkrét szabályok mentén megírt szerződésre van szüksége, ám érdemes tudni, hogy a megbízó cég ilyen esetben nem használja a székhelyéül megnevezett ingatlant, legtöbbször csak hivatalos iratait tárolja ott, illetve a küldeményátvétel zajlik a székhelyen. 2020-tól a székhelyszolgáltatók a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény hatálya alá tartoznak, akár csak a bankok, könyvelők, ügyvédek, azaz állami szinten is komolyan veszik ezeket.

Miért ne legyen a lakhelyed a céged székhelye?

Sok olyan cég van, amely a tulajdonos lakcímére lett bejelentve. „Ez ingyen van” – mondják erre, ami igaz, ám érdemes megnézni, mit vállal ezzel a tulajdonos. Ha bármilyen ellenőrzésre sor kerül, akkor a NAV a székhelyként megadott címre száll ki, esetlegesen azt vizsgálja át, és ott foglal le céges iratokat. Ez történhet egy székhelyszolgáltatónál, amelyről csak értesítést kap az érintett cég, vagy otthon, mondjuk a családi ebéd közben, a gyerekek szeme láttára. Ilyenkor – ha végrehajtásról van szó például - a házban talált értékes ingóságokat lefoglalhatják, ez érintheti a személyes tárgyakat. Ehhez még trükköznie sem kell egy vállalkozásnak, ellenőrizhetik akkor is, ha az adóhatóság végül mindent rendben talál. Az átélt kellemetlen élményt, a szomszédok pletykáit viszont egy ideig nem felejti az ember.

Szintén könnyebbség, hogy ha a székhelyszolgáltatóhoz megy a hatóság, ott az ilyen esetekre is felkészített személyzet várja majd őket, amely képviseli a vizsgálat alá vont céget. Még egy gonddal kevesebb a tulajdonosnak, akit nem hoznak keresztkérdésekkel kellemetlen helyzetbe az otthonában. Nem kell a beérkező hivatalos leveleket sem kiválogatni a csekkek és a családi képeslapok közül – külön címre érkeznek, majd a szolgáltatás részeként rendezetten kapja meg azokat a székhelyszolgáltatást megrendelő cég képviselője. Ráadásul, ha valaki nem vesz át egy hivatalos levelet, azért pénzbírságot, súlyosabb esetben más büntetést is kaphat, ez azonban nem fordulhat elő, ha a posta kezelése benne van a fizetett szolgáltatásban.

Forrás: TOPCEGALAPITAS.HU

Mik a székhelyszolgáltatás legnagyobb előnyei?

Több előnyt is felsoroltunk már, ám természetesen nem mindet – a székhelyszolgáltatás még ennél is szélesebb spektrumon mozoghat. Nem mindegy például, hol van az a székhely, amelyet szolgáltat egy cég. Nálunk elérhető a székhelyszolgáltatás Újlengyel esetében is, ez azért fontos, mert itt a rendszerváltás óta nulla százalék az iparűzési adó, azaz bizonyos feltételek teljesülése esetén nem kell erre költenie az ide bejegyzett vállalkozásoknak. Olyan lehetőség ez, amellyel világszinten jegyzett vállalatok élnek, korábban Újlengyelt választotta leányvállalata székhelyének a Hewlett-Packard, a Morgan Stanley, a CIB Bank és a Bombardier Hungary is.

Bár Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan a közelmúltban kezdeményezte a helyi iparűzési adó két évre szóló felfüggesztését a kkv-szektor részére, ez egyelőre csak egy ötlet, amely ha meg is valósul, hosszú távon biztosan nem tartható fent, ezért érdemes átgondolni az újlengyeli lehetőséget.

Kinek ajánlott a székhelyszolgáltatás igénybevétele?

Természetesen a székhelyszolgáltatásnak van költsége, ám céges szinten annyira alacsony, hogy nyugodtan mondhatjuk, még a mikrovállalkozások is megengedhetik maguknak. Sőt jobban is járnak, mert nem kell irodát bérelniük, ügyfélszolgálatot fenntartaniuk, azaz jelentőset spórolhatnak a kezdeti költségeiken. A székhelyszolgáltatás a legjobb módja az irodai adminisztráció szabályszerű kiszervezésének, a bürokratikus terhek csökkentésének. Ez nem jelenti azt, hogy bármiről lemaradna egy cégvezető: a hírekről, friss információkról folyamatos értesítést kap, ez is a csomag része.

Ha egy cég székhelyszolgáltatót bíz meg, átruházza a felelősséget is, a hivatalos iratokért, azok átvételéért, a határidőkért a megbízott felel majd, miközben az adatokat üzleti titokként kezeli. Ez megint egy olyan teher, amelyet kihúzhat a cégvezető a listájáról. Akkor is hasznos a székhelyszolgáltatás igénybevétele, ha valaki bizonytalan a lakhelyében, költözés előtt áll, de nem szeretné folyamatosan végigjárni a székhelyváltoztatással járó bürokratikus köröket. Minimális költségek, maximális kiszolgálás – ezt biztosítja a székhelyszolgáltatás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!