Leltár rendszer bevezetése címkenyomtatással és adatgyűjtéssel

Vágólapra másolva!
A közel húsz éves tapasztalattal rendelkező Webmaxx Stúdió hazánk egyik vezető vonalkódtechnikai eszközöket és kellékanyagokat forgalmazó, gyártó vállalata. Megbízható és stabil beszállítói háttérrel szolgálják ki vásárlóik igényét Magyarországon és 2015 óta már leányvállalattal rendelkeznek Szlovákiában és Csehországban is.
Vágólapra másolva!
Forrás: dunasp.hu

Az alábbi cikkünkben egy olyan munkafolyamathoz adunk támpontokat, ami a legtöbb vállalkozást érinti, ez pedig a leltározás. Tanácsaink segítségével a tevékenység az eddigieknél jelentősen egyszerűbb lesz, a folyamatok átláthatóvá válnak és az eredmények pontosabbak lesznek.

Etikett címkék egyedi elképzelés alapján

Az öntapadó etikett címkékből a kínálat szinte határtalan, így a választás nem könnyű, hiszen a felhasználási területen legjobban teljesítű címkére lesz szüksége. Figyelembe véve, hogy a cégek a berendezéseiket több éven keresztül is a tárgyi eszközök között szerepeltetik, a megbízható leltározási rendszer kialakításához hosszú életű műanyag etikett címke felhasználása javasolt. A címkén a nyomat létrehozásához szükséges az alapanyagnak megfelelő Tezeko resin festékszalag, mely minősége és időtállósága önmagáért beszél. Persze előfordulhat, hogy speciális méretű, tulajdonságú etikett címkére van igénye, ebben az esetben szakértő kollégáink szinte mindenre tudnak megoldást javasolni!

Címkenyomtató a leltári öntapadó etikett címkék készítéséhez

A vállalkozások a tárgyi eszközökre és forgalmazott termékeikre a leghatékonyabban és leggyorsabban saját címkenyomtató használatával tudnak leltári azonosító etiketteket készíteni. Portfoliónkban megtalálható közel 50 féle tekercses címkenyomtató közül a leltári feladatok kiszolgálására kompakt méretű, asztali vonalkód nyomtató beszerzését javasoljuk. Saját etikett nyomtató használatával vállalkozása páratlan rugalmasságot kap, hiszen használatával elhagyhatóak a nyomdaiparban megszokott költségek és időigényes előkészítési feladatok, így átfutási idő nélkül végezhető a leltározás.

Adatgyűjtő eszköz leltározáshoz

Mobil adatgyűjtő terminálok alkalmazásával búcsút inthet a hosszas és kényelmetlen kézi adategyeztetéseknek. A kínálatunkban található vállalati PDA-k egyesítik a vezeték nélküli vonalkód olvasók és hordozható számítógépek előnyeit. Az adatgyűjtők használatával a választott modelltől függően akár 1D (EAN13, Code128, stb.) vagy 2D (QR kód, PDF kód) kódok leolvasásának pillanatában is változtatható az árucikk készlete, helykódja. Megfelelő készletkezelő szoftver kombinálásával megtekinthetőek a leltározáshoz, készletoptimalizáláshoz szükséges információk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!