A XIX. század első felében a búza volt Magyarország egyik legjelentősebb exportcikke, a malomipar fejlődésével a század második felére a liszt is legalább olyan fontos kiviteli termékké vált.
Budapest ekkoriban a világ legnagyobb malomipari központja volt egészen az 1890-es évekig,
ekkortól az egyesült államokbeli Minneapolis mögött a világranglista második helyét tudhatta magáénak (ami szintén nem rossz teljesítmény). A századforduló idején Magyarország malomipari őrlési kapacitása évente nagyjából 7 millió tonna gabona feldolgozását tette lehetővé, a termelés 4-5 millió tonna között mozgott.
A hivatalos statisztikák szerint Magyarországon 1863-ban 147, 1906-ban pedig már 2040 gőzmalom volt üzemben.
Létrejöttek a budapesti és a vidéki malomipari részvénytársaságok is.
A magyar malomipar nemzetközi sikerességéhez a kezdeti lökést a Habsburg Birodalmon belüli vám eltörlése adta meg. Az ekkoriban kibontakozó ipari forradalmak, a városi lakosok hatalmasra nőtt élelmiszerigénye és a kiváló minőségű magyar búza és liszt okán szinte az egész világ a magyar gabona felvevőpiacává vált.
Angliában, Franciaországban, Németalföldön, de a távoli Brazíliában és Japánban is a finom minőségű magyar liszt volt a sláger.
A magyar malomipart világszerte tanulmányozták és másolták, a kor legbecsesebb iparága volt műszaki és technikai vonatkozásban egyaránt.
A korszerűsítésben jelentős szerepe volt Ganz Ábrahám vasöntőmesternek,
aki a magyar nehézipar egyik megteremtőjeként vonult be a történelembe. Öntödéjében 1845-től gyártott malomipari berendezéseket is. A svájci mester egyébként a József hengermalom gépműhelyének hívására érkezett a magyar fővárosba, ahol az öntöde felállításával és vezetésével minden kétséget kizáróan bizonyította szakértelmét, majd saját gyárat alapított Budán. Ganz méltó utóda a gyár műszaki igazgatója, Mechwart András lett, akinek az új típusú hengerszéke világhírűvé tette a magyar őrlési technikát, az öntödét pedig igazi multinacionális ipari óriássá.
A magyar malomipar elsőként alkalmazta a gyár kéregöntéssel készült különleges keménységű malomhengereit,
a hengerszékek forradalmasították a kenyérgabona őrlését, jelentős technikai fölényre téve szert, a magyar malomipari gépgyártás pedig nemzetközi szinten is vezető pozícióba került.
A magyar malomipar hihetetlen mértékű fejlődése a hátterében álló technológiának köszönhető, amely a külföldön feltalált, ámde Magyarországon továbbfejlesztett szerkezetekben öltött testet. A budai Ganz-gyárbeli hengerszék külföldi technológián alapult, a síkszita azonban Haggenmacher Károly révén színtiszta magyar találmány volt.
Az első géperejű pesti malom egy teljes évtizeden át egyedüli volt a magyar piacon, ennyi idő kellett arra, hogy követőkre találjon, kezdetben a főváros budai oldalán. Az 1850-es években hirtelen négy további gőzmalom is felépült, kettő a mai Batthyányi térnél és a Király fürdő mellett, kettő pedig Újlakon (ez a II. és a III. kerület).
Egy gőzmalom megépítése nem igényelt túl jelentős befektetést, a legtöbb részvénytársasági formában működött.
A tulajdonosok mögött nem egy esetben bankok álltak,
mint például a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank.
A budapesti malomalapítási lázat számos feltétel szerencsés összejátszása tette lehetővé: birodalmi méretekben kiépült az egységes belső piac, a nyugati tartományok iparosodása hatalmas keresletet támasztott a kiváló minőségű alapvető élelmiszerre.
A hazai mezőgazdaság erre reagálva a nagy vízszabályozási munkáknak is köszönhetően jelentősen növelte a gabonatermelést a termőföldek kiterjesztésével.
A gőzhajózás bővülése, a vasútépítés előrehaladása megteremtette a gyors, biztonságos és olcsóbb szállítás technikai feltételeit. Magyarország búzatermelésének egyharmadát őrölték lisztté a pesti malmok, miközben nagy mennyiségben dolgoztak fel balkáni importgabonát is. Termékeik többsége a Monarchia piacaira kerültek, de
Bécs, Berlin, Párizs és London pékjei és háziasszonyai is a magyar lisztet részesítették előnyben.
A magyar malomipar később veszítette el nemzetközi vezető pozícióját.
A magyar gabona egy idő után már nem tudott az amerikai konkurenciájával versenyre kelni,
az elektromos berendezések megjelenésével pedig a technológiai előny is semmivé foszlott. A kivitelre súlyos csapást mértek az egyes országokban bevezetésre kerülő védővámok, amelyekkel a saját kereskedőket és termékeket védték. Ez pedig tovább gyengítette a magyar termékek versenyképességét. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával az ország a hatalmas belső piacát is elveszítette.
Felhasznált források: Klement Judit: A gőzmalmok kora, Dióspatonyi Ildikó: Az élelmiszeripar fejlődése a kiegyezéstől a 20. század elejéig; Fazekas Zsuzsanna: Egykori malomépületek a Duna partján; Vajkai Zsófia: Malomtípusok és a molnármesterség a XIX. századi Magyarországon; Domonkos Csaba: Ganz Ábrahám megszenvedte Kossuth és Széchenyi harcát; www.otpedia.hu.