A hatodik helyen ismét egy japán étterem áll. A kicsiny, e név alatt hat japán helyszínen működő lánc talán leginkább exkluzív étterme a tokiói, amely 3 Michelin-csillagos minősítésű.
A szinte ünnepélyes, ugyanakkor tradicionális japán berendezés élményszámba emeli az étkezést. Az 1948-ban alapított vendéglátóhelyen a foglaláskor előre megrendelt ételeket szolgálják fel, amiket természetesen akkor, kizárólag minőségi alapanyagokból készítenek. Az étterem szigorúan kaiseki rend szerint működik. Ez azt jelenti, hogy többféle menüajánlatból válogathatnak a vendégek, amelyekről ízlésük szerint válogathatják össze a fogásokat, vagy választhatnak az étterem által összeállított számos menüsor közül. Ebből látni, hogy az ételeknél nem a mennyiségen, hanem a sokféleségen és a minőségen van a hangsúly. Így egy átlagárral nehéz megadni az árszintet, de nagyjából 150-200 ezer forintnak megfelelő összeg az, amiért étkezni lehet a különleges étteremben.
Lapozzon, Japán mellé felkerül New York is a térképre!