Csomagküldő cégek: így válasszunk közülük

Vágólapra másolva!
Az utóbbi néhány év e-kereskedelmi robbanásának nyertesei a futárcégek illetve a csomagküldést végző szolgáltatók voltak. Ezeknek a csomagküldő cégeknek a szolgáltatásait azonban nem csak a kereskedők, hanem a magánszemélyek is egyre gyakrabban veszik igénybe. Összeállításunkban a csomagküldők lakossági szolgáltatásait mutatjuk be.
Vágólapra másolva!

Olcsó és gyors legyen – így foglalhatók annak a kutatásnak a májusban publikált eredményei, melyben azt vizsgálták, milyen elvárásai vannak a 18-79 éveseknek online vásárlás esetén a csomagküldő cégekkel szemben. Ez persze csak a szolgáltatásoknak az az oldala, amikor a csomagszállítást a futárcég a kereskedő megbízásából végzi, hogy a rendelt terméket eljuttassa a vevőhöz. Tavasszal vélhetően még senki nem számított arra, hogy nyár végén – főként egy kínai hátterű online kereskedőnek köszönhetően – az egyik legnagyobb magyarországi csomagküldő átmenetileg meg is roggyan a beáramló küldemények mennyisége alatt. Ettől az átmeneti zavartól a hazai futárcéges piac persze nem áll le, továbbra is rengetegen veszik igénybe a csomagküldő szolgáltatásokat. Ezeket érdemes tudni a népszerű szolgáltatásokról.

csomagküldő
Csomagküldő feladat: sokan akkor kezdenek futárcéget keresni, amikor már legszívesebben elindítanák a küldeményt (illusztráció)
Fotó: Unsplash / Bench Accounting

Csomagküldő cégek: mire figyeljünk futárcég választásakor?

Ha magánszemélyként, azaz lakossági felhasználóként vennénk igénybe csomagküldő szolgáltatását, nagyon hamar szembesülünk azzal, hogy a csomagküldés meglepően sokrétű műfaj. A futárcégek rengeteg szempontot vesznek figyelembe a küldemények szállításakor:

  • a csomagok mérete mellett számít
  • azok sérülékenysége, 
  • az, hogy mikorra szeretnénk a címzettnél tudni, 
  • vagy házhoz hívjuk-e érte a szállítót vagy magunk visszük el csomagautomatára vagy feladási pontra.

Ráadásul a magyar piacon rengeteg csomagküldő cég kínál szolgáltatást, a vállalatok persze akár levélküldeményeket, fontos iratokat is szállítanak. A Magyar Postához tartozó MPL, a GLS, az Express One, a DPD, a Packeta/Foxpost, a Sprinter, a DHL – csak hogy a legismertebbeket említsük, de mellettük számos kisebb cég is működik, például Budapestre és az agglomerációra kiterjedő lefedettséggel. Ráadásul a szolgáltatások alapvonásai mellett szinte mindegyik cégnek megvan a maga erőssége.

A szolgáltatók közötti választásban éppúgy szerepet játszhat a márka iránti személyes szimpátia, ahogy az esetleges korábbi tapasztalatok, és a szolgáltatások árai. 

A közúti fuvarozás árai egyébként az idei év második negyedévének értékelése szerint várhatóan tovább emelkednek, és ez alól nem maradnak ki a csomagküldő cégek árai sem. A szolgáltatásokra ettől függetlenül persze szükség van, s bár a csomagküldők szolgáltatásai nem mindig hasonlíthatók össze teljesen direkt módon, néhány általános szemponttal segítünk a csomagküldő választásában azokra az esetekre, amikor belföldön kell csomagot küldenünk.

csomagküldés, csomagszállítás, illusztráció
Csomagküldő cégek: egyre több magánszemély veszi igénybe a szolgáltatást (illusztráció)
Fotó: Unsplash / Mika Baumeister

Csomagküldés elektronikusan - a honlapok

Ha küldeményünket nem a klasszikus postai csomagfeladással juttatnánk el a címzetthez, egészen biztosan online fogjuk előkészíteni a feladást. Ehhez a szolgáltatók honlapjait kell használnunk. Ezek többsége nagyon egyszerű, mindössze néhány lépést kell végrehajtanunk a feladáshoz. 

A Magyar Posta MPL szolgáltatása például nyolc lépésben végigvisz a folyamaton, melynek során online címkitöltőt is használhatunk, de azt nem is kell kinyomtatunk, mert a posta megteszi helyettünk. Így ez a szolgáltatás nagyon kényelmes akkor, ha MPL csomagautomatán keresztül adjuk fel a küldeményünket. Szintén hasonlóan kényelmes a Foxpost honlapja, amelyre érdemes regisztrálni, akkor is, ha automatából automatába, és akkor is, ha házhoz kézbesítéssel küldenénk a csomagot.

csomagküldő
A csomagküldő cégek között szerepel a Magyar Posta MPL szolgáltatásával is - MPL csomagautomata Budapesten
Fotó: MTI/Róka László

A DPD honlapja ezekhez képest talán kevésbé átlátható elsőre. A cég magánszemélyeknek akár 20 kg-os súlyig eseti jelleggel is kínál szolgáltatást, sőt, mindez applikációból is vezérelhető, mint a Foxpost-nál, üzleti partnerek alighanem gyakrabban látogatják az oldalt. 

Talán a legtöbb odafigyelést a UPS honlapja kéri a csomagküldő szolgáltatást igénybe venni kívánótól: intuitívnak nemigen lehet nevezni, és a regisztrációs folyamat is sok kattintással jár, melynek során időként még angol nyelvű szöveggel is találkozhatunk, a honlap ugyanis csak részben honosított.

csomagküldő
Csomagküldő: a UPS márka Magyarországon is ismert, bár elsősorban kiszállítást végeznek (illusztráció)
Fotó: AFP/Justin Sullivan

Az osztrák posta érdekeltségébe tartozó Express One is kínál eseti csomagküldési lehetőséget. Az eBox nevű szolgáltatásukhoz regisztrálni kell, és felhasználóként létrehozni a csomagot. A létrehozást követő munkanap a futár a megadott címen felveszi küldeményünket, a szolgáltatás díját készpénzben és bankkártyával is fizethetjük ekkor. A honlap átlátható, használata magától értetődő.

Hasonló mondható el a DHL Magyaroszág honlapjáról, melyen a csomagfeladás megkezdésekor válik szét az, hogy a feladás magánszemélyként vagy üzleti vállalkozásként történik. 

A Packeta – mely a közelmúltban magába olvasztotta a Foxpostot – elsősorban az applikációját ajánlja a magánszemély általi csomagfeladáshoz. A vállalat most már nem csak csomagátvevő ponton, hanem automatában is Z-Box csomagautomatában is biztosítja a feladást, ezen a módon akár Csehországba, akár Szlovákiába is indíthatunk küldeményt.

A hazai csomagküldő piac egyik legnagyobb szereplője a GLS. A cég háztól-házig szolgáltatást kínál még a regisztrációval nem rendelkező ügyfeleknek is, vagyis a futár kimegy a feladási címre a csomagért. Internetes csomagfeladási felületük használata egyszerű, egyértelmű.

Magyarországon is jelen van a TNT Express, mely a FedEx égisze alatt működik. Fontos - és ezt tükrözi honlapjuk is -, hogy elsősorban cégeknek kínálnak üzleti jellegű csomagküldő szolgáltatásokat. Így például regisztráció nélkül nem is lehet szolgáltatásaikat igényelni.

csomagküldő
Csomagküldő automaták: számos fuvarcégnél így is feladható a küldemény (illusztráció)
Fotó: Shutterstock

Csomagküldés automatába? Házhoz? Átvételi pontra?

Azt, hogy melyik céget válasszuk, alapvetően befolyásolhatja az, hogy címzettünk milyen módon, hol tudja átvenni a csomagot. Budapesten és a nagyobb városokban ez talán kevésbé jelentős kérdés, ám kisebb településeken számít, hogy szállít-e az adott cég házhoz, vagy olyan automatába illetve csomagpontra, ahol a címzettnek akár több munkanapja is van arra, hogy átvegye a csomagot.

A nagy magyarországi csomagküldők szinte mindegyike szállít házhoz és automatába is, a futárcégek egy része ugyanis szerződésben áll más szolgáltatók automatáinak használatára. De egyre népszerűbbek a postai csomagpontos átvételek is: a Magyar Postának erre külön pontjai állnak rendelkezésre, de 

országszerte elérhetők a Pick Pack Pontok is, ezekre az átvételi pontokra nagyjából 1400 hazai webáruháznak nyílik lehetősége szállítani.

Az országos hálózat egyébként a Sprinter Kft.-hez köthető, az 1997-ben indult cég eredetileg szakkönyv-szállítással foglalkozott, manapság viszont a kiscsomag-szállítási piac egyik fontos szereplője.

Az MPL csomagautomatás szállítás esetén akár postahelyen való maradás is kérhető, a Foxpost és a Sprinter némileg magasabb díjért házhoz viszi a csomagot - utóbbinál viszont nincs automatás kiszállítás. A TNT-nél nincs csomagpontos szállítás, a GLS, MPL és a DPD pedig olcsóbban szállít csomagpontra, mint házhoz, ahogy a Foxpost is automatába. Ezért ezeket a szolgáltatásokat nem lehet közvetlenül összehasonlítani. 

Ahová nem lehet feladni csomagokat

Bár az utóbbi években inkább a csomagküldő cégek szolgáltatásainak bővülését szokhattuk meg, továbbra is van néhány olyan speciális eset, amikor a futárszolgálatok akár nemet is mondhatnak igényünkre. Míg a legtöbb cég vállalja akár túlméretes szállítmányok (pl. abroncsok) szállítását is, egyes csomagküldők nem szállítanak postafiók címre címzett csomagokat.

A csomagküldő cégeket emellett szigorú szabályok kötik: bizonyos veszélyes anyagokat, tárgyakat nem szállíthatnak. Vannak ugyanakkor olyan cikkek, amiknek szállítását vállalhatják és vállalják, de amennyiben az általunk feladni kívánt küldemény ilyen, úgy arról kötelesek vagyunk tájékoztatni a csomagküldőt.

Cikkünk nem ért véget! Lapozzon a következő oldalra!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!