Csomagküldő cégek: így válasszunk közülük

Vágólapra másolva!
Az utóbbi néhány év e-kereskedelmi robbanásának nyertesei a futárcégek illetve a csomagküldést végző szolgáltatók voltak. Ezeknek a csomagküldő cégeknek a szolgáltatásait azonban nem csak a kereskedők, hanem a magánszemélyek is egyre gyakrabban veszik igénybe. Összeállításunkban a csomagküldők lakossági szolgáltatásait mutatjuk be.
Vágólapra másolva!

Ha a csomagküldő ügyfélszolgálatát kellene elérnünk

Amikor csomagot várunk, alighanem örülünk annak, ha a kiszállításról való értesítésben ott van a futár közvetlen telefonos elérhetősége, hogy egyeztetni tudjunk vele, ha esetleg az utolsó pillanatban közbejött valami, és nem tudunk otthon tartózkodni. Ám jól jöhet egy telefonszám akkor is, ha esetleg megakadunk a csomagfeladásánál. A csomagküldő cégek honlapjai általában kínálnak elektronikus kapcsolatfelvételi lehetőséget, de ha azonnali segítségre van szükségünk, bizony tárcsáznunk kell.

A GLS-nél szinte minden ügytípusra külön telefonszámot találunk, melyen munkaidőben kérhető segítség a cég munkatársaitól. 

Hasonlóan átlátható a Magyar Posta ügyfélszolgálati rendszere, de a cég értékeit ismerve, ez nem is meglepő: a megadott elérhetőségeken általában 8 órától munkaidőben fogadják a hívásokat, ügytípustól függő, hogy meddig.

A DPD honlapján is szerepel egy általános ügyfélszolgálati telefonszám, de honlapjuk kialakítása alapján a vállalat elsősorban az e-mailes kapcsolattartást preferálja. Hasonlóval találkozni a Sprinter Futárszolgálatnál is, ahol egy általános telefonszámon kérhetnek segítséget az ügyfelek, viszont hétköznapokon tág intervallumban.

A legkevesebb mankót a telefonos ügyfélszolgálati egyeztetéshez talán az Express One oldalán találni: egyetlen szám van megadva ügyfélszolgálati elérhetőségként, viszont csak feltételezni lehet, hogy munkaidőben lehet hívni, erre utaló információ ugyanis nem szerepel a honlapon.

csomagküldő, call center, illusztráció
A csomagküldő cégek magyarországi ügyfélszolgálatot is működtetnek (illusztráció)
Fotó: Shutterstock

Csomagküldő cégek és határidők

Az online kereskedők számára komoly versenyelőnyt jelenthet, ha csomagküldő partnerükkel vagy partnereikkel rövid kiszállítási határidőt tudnak vállalni. Magánszemélyként ugyanakkor viszonylag ritkán kell sürgős csomagot útnak indítanunk, és a futárcégek többsége által biztosított 1-2 munkanapos általános kiszállítási határidő (függően a feladási pont és az érkezési hely közötti távolságtól, a depók számától, a fuvarszervezéstől stb.) elég lehet kiscsomagos szállítás esetén. Ugyanakkor épp a mostani, túlterhelés miatti kaotikus állapotok mutatnak rá, hogy a csomagküldő cégek által vállalat határidők csak "békeidőben" tarthatók, és akár nagyobb mennyiség, akár a hálózat átszervezése, okozhat fennakadásokat.

Ennyiért küldhetünk csomagot futárcéggel

Cikkünkben elsősorban a kiscsomag-szállítással foglalkozunk. A legtöbb futárcég vállalja hagyományos vonalkódos szortírozási rendszerben nem kezelhető, túlméretes szállítmányok csomagküldését is, de egyedileg megállapított áron, így ezek összehasonlítása nehézkes. 

Ahogy fentebb említettük, 

a csomagpontos illetve automatába teljesített  szolgáltatások általában olcsóbbak, mint a házhoz szállítással kértek. 

A szolgáltatást igénylő felhasználók számára egyértelműen könnyebbséget jelent, hogy a nagy csomagküldő cégek oldalain elég csak megadnunk néhány alapvető információt, a rendszer azok alapján kalkulálja a szolgáltatás díját.

A magyarországi csomagküldő cégek illetve a Magyar Posta is vállal utánvétes csomagküldést. Ilyen esetben a címzett a kézbesítéskor a futárnak fizeti ki az ellenértéket. Ez a szolgáltatás hasznos lehet akkor, ha például egy használt könyvet vagy játékot adunk el csomagküldéssel. Az utánvét összegének beszedése nem ingyenes, azért a cégek díjat vagy átalányt számítanak fel, amiért cserébe gondoskodik az utánvét összegének feladóhoz való eljuttatásáról. Például a GLS-nél erre 2 munkanapot kell várni (és a címzett akár készpénzben is fizethet a futárnak), a Foxpost az átvételtől számítva 3 munkanapon végzi el az utalást a feladó bankszámlájára. Az MPL szolgáltatás szintén 2 nap alatt teljesíti az utalást. Amennyiben utánvéttel küldünk csomagot, szintén érdemes a címzettel egyeztetni előzetesen arról, milyen módon tudja azt fizetni a futárnak.

A csomagküldő cégek szolgáltatásainak árait döntően a csomag mérete és súlya határozza meg. Az ármeghatározás ezen paraméterek mentén sem egységes a cégek között, ezért az árakat még azonos csomagoknál is csak úgy érdemes összehasonlítani, hogy a csomagküldő szolgáltatás egyéb feltételeit is figyelembe vesszük.

  • Az MPL szolgáltatási árai talán a legkönnyebben áttekinthetők, mivel egy táblázatban szerepelnek súlyhatáronként a belföldi csomagküldési alapárak szinte minden létező variációra, vagyis a lehetséges csomagfeladási helyekre és átvételi pontokra. Egy 2 kg-os küldeményt csomagautomatából csomagautomatába már 1211 forintért is elküldhetünk, de az MPL egy 20 kg-os csomagot is házhoz visz mindössze 4.330 forintért.
csomagküldő
A csomagküldő cégek között a Magyar Posta MPL szolgáltatásának az egyik leginkább áttekinthető az árazása (illusztráció)
Fotó: Magyar Posta
  • A GLS meglehetősen differenciált árképzést alkalmaz, így például egy háznál átvett csomag akár 200x80x60 cm nagyságú is lehet, míg ha automatába adjuk fel, legfeljebb 60x74x43 cm nagyságú csomagot szállítanak. Ugyanakkor felárért (60 ft) kérhető, hogy a címzett értesüljön a futár várható érkezéséről, és azért is kicsit többet kell fizetni, ha plusz egy kézbesítési lehetőséggel indítanánk küldeményünket. A GLS még a kiegészítő szolgáltatások nélkül is drágább, a legkisebb, XS méretű csomagot is 2.480 forintért szállítja, igaz, akár már másnapi kézbesítéssel. A GLS esetén is ajánlható a kalkulátor használata a szolgáltatás igénybe vételéhez.
  • A DPD elsősorban applikációjának használata felé tereli az ügyfeleket, a tételes (idén júliustól hatályos) belföldi szolgáltatási lista is letölthető fájlként érhető el oldalukról. Ám a DPD elsősorban az állandó megbízást adó partnereit szólítja meg árazásával, vagyis azokat a kiskereskedőket, akik termékeiket vevőikhez juttatnák el velük. Persze a cég szolgáltat eseti jelleggel a magánszemélyeknek is, aktuális díjszabásuk második feléből kiderül, hogy csomagponton feladott küldeményt 3 kg-ig 2.030 forintért visznek házhoz, míg csomagpontból csomagpontja ugyanaz a küldemény 1530 forintért juthat el.
  • Az Express One online küldeménykezelője talán a legegyszerűbben használható, mindössze azt kell kiválasztani, hogy belföldre vagy külföldre indítjuk a küldeményt, és hogy mekkora annak súlya, az oldal máris kalkulál. Hozzá kell tenni, hogy a csomagfeladás regisztrációhoz kötött náluk, és érdemes megnézni a hatályos árlistájukat is. Jelenleg egy legfeljebb 5 kg-os csomagot a következő munkanapra szóló kézbesítéssel nettó 2.990 forintért szállítanak az eBox szolgáltatásukkal.
  • Az UPS-ről már korábban is szó volt, az egyébként globálisan jelentős csomagküldő vállalat Magyarországon is végez kiszállítást, ám magánszemélyek közül csomagküldésre vélhetően kevesebben választják. Oldalukon rendkívül részletes kalkulátor vezet végig azon, hogy megtudjuk, mennyiért szállítanának egy 50x50x30 cm-es, 3 kg súlyú küldeményt például Budapestről Szombathelyre, ám az ajánlati árak még másnapi kézbesítésssel, még címről címre esetén is drágábbnak tűnnek a versenytársaknál.
csomagküldő
A magyarországi csomagküldő cégek között ott a DHL is (illusztráció)
Fotó: Unsplash / Claudio Schwarz
  • A DHL-nél is a fenti paraméterek szerint néztük meg, mennyiért vállalnák egyébként igen jó hírű Express szolgáltatásukkal a csomagküldést, ha magánszemélyként vesszük igénybe szolgáltatásukat, de a kapott árak nem sokkal maradtak alatta a UPS árainak, vagyis magasabbak voltak, mint a versenytársak többségénél. De remek kalkulátora van a Sprinternek is, ugyanakkor náluk kitétel, Pick Pack Pont szolgáltatást csak adószámmal rendelkezők vehetnek igénybe.
  • A Foxpostot megszerző Packeta egyelőre még nem végezte el a rókás csomagküldő integrációját, ami ügyféloldali szempontból annyit jelent, hogy mindkét csomagküldő márka továbbra is jelen van a piacon. A Packeta szintén az applikációját ajánlja ügyfeleinek, de teljes árlistájuk nekik is elérhető. Ebből kiderül, hogy egy, a fenti példáéval lényegében megegyező méretű csomagot nettó 890 forintért visznek saját magyarországi átvevőpontjukra, de a partnereik átvevőpontjaira való szállítás – ideértve a csomagautomatákat is – ennél drágább, 2.200 forintnál kezdődik.
  • A Foxpost szintén szerencsésen áttekinthetően teszi közzé mind az automatából automatába, mind a házhoz szállítási díjait. A példánkban szereplőhöz hasonló csomagokat 1499 forintos alapáron szállítanak, persze ezen felül más díjakkal is lehet kalkulálni, például utánvét esetén. Emellett a Foxpost gyakran "árakciót" hirdet egyes automatáira, azaz előfordul, hogy átmenetileg a listaárnál is olcsóbban szállít bizonyos helyekre gépi, automatás átvétellel.

Ahogy láttuk, a csomagküldés alapvető sajátosságai – a csomag mérete, szállítási határidő, árak stb. – minden esetben azonosak, mégis eltérések lehetnek abban, hogy az egyes csomagküldő cégek mennyiért vállalják a szolgáltatást, milyen kiegészítő szolgáltatásokért milyen felárat kérnek a magánszemélytől. 

A csomagküldőt ezért mindig a konkrét igények ismeretében érdemes kiválasztani.

Ahhoz pedig, hogy ne vesszünk el honlapjaik között, igénybe vehetünk független kalkulátor-oldalakat, amelyek a csomagunk paraméterei alapján megmutatják, melyik csomagküldő aktuálisan mennyiért vállalja a szállítást.

Cikkünk végén nézze meg a videót arról, hogyan kell csomagot feladni MPL csomagautomatán keresztül:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!